Veszprém a török korban (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 9. 1998)

Pálffy Géza: A veszprémi végvár fő- és vicekapitányainak életrajzi adattára (16–17. század)

alkalmával egy dobot és egy fehér színű, úgynevezett országzászlót kaptak, amelynek egyik oldalán a feszület, másikon pedig a császári hatalmat jelképező kétfejű sas volt látható.

16 Végül a tisztségbe történő bevezetés során a főkapitányok az egyik királyi biztos által előre felolvasott esküszöveget (iurameníum installationis) ismételték meg, miközben két ujjukat a magasba emelték, másik kezükkel pedig ezzel egyidejűleg az ország zászlóját fogták.

17 Végezetül egy 16. és egy 17. századi főkapitány pályafutásának ismertetésével azokat a lehetőségeket szeretném röviden felvázolni, amelyek egy kis- vagy középnemesi családból származó katonáskodó ifjú számára a török kori Magyarországon kínálkoztak arra, hogy a vitézlő nép soraiba állva fusson be figyelemre méltó karriert. Thury Márton felemelkedését természetesen nagyban elősegítette, hogy az 1550-es évek második felében a neves rokon, Thury György mellett lévai lovastisztként kezdte pályafutását, majd 1566 és 1568 között nagybátyja palotai kapitányi tisztét örökölte. Igazi karrierje azonban aligha hozható szorosan összefüggésbe az 1571-ben elhunyt „magyar Cid" pártfogásával. Márton ugyanis miután 1568 és 1574 között Veszprémben, majd 1582-től 1584ig ismét Palotán szolgált mint főkapitány, tisztét oly kiválóan látta el, hogy az utóbbi esztendő őszén Pálffy Miklós főkapitány mellé helyettesnek rendelték Komáromba, a Duna-vonal legfontosabb végvárába. Feladatait főkapitánya nagy megelégedésére látta el, aminek következtében Pálffy 1589. évi bányavidéki generálisi kinevezésekor magával vitte a főkapitányság új központjába, Érsekújvárra. Itt halt meg azután 1599 körül a végvidék egyik legtapasztaltabb és legnagyobb karriert befutó főtisztjeként. Rokonságának, rátermettségének és elsősorban a végek kormányzásában szerzett érdemeinek köszönhetően Thury olyan magas tisztségre emelkedett, amilyennél előkelőbb nemigen juthatott volna számára. A végvidéki főkapitányok és az országos főméltóságok tisztét ugyanis - igen kevés kivételtől eltekintve - főnemesi családok sarjai töltötték be. A 17. században hasonló karriert futott be negyedszázad alatt az egyszerű köznemesi családból származó és szinte az ismeretlenségből felemelkedő Körtvélyessy István. 1613-ban még egyszerű győri lovaskatona, utóbb valószínűleg huszárhadnagy volt. Ebből a tisztéből nevezték ki azután 1624-ben az általa már korábban igényelt tihanyi kapitányságra, ahonnan 1627-ben Hans Breuner győri generális ajánlására került a jelentősebb veszprémi végházba, hogy éppen egy tucatnyi esztendeig 98