Veszprém a török korban (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 9. 1998)

Molnár Antal: A Veszprémi Egyházmegye a török hódoltság idején

utóbbiak általában nem várták ölbe tett kézzel a mártíromságot, hanem a legtöbb esetben még időben elhagyták a török területhez túlságosan közel eső házaikat, és ingóságaikkal együtt védettebb kolostorokba költöztek. A szerzetesházak természetesen nem egy időben tűntek el, az 1530-as és 1540-es években nagy részük még fennállt, és (főleg a pálosok és ferencesek) ekkor még jelentős számú közösségekkel (kolostoronként 15-25 fő) rendelkeztek. A nagy pusztulás elsősorban az 1550-1570 közötti két évtizedben következett be, bár volt olyan rendház, (mint például a pálosok örményesi kolostora), amelyet csak 1576 után hagytak el a szerzetesek. A 16. század végére mindenesetre már egyetlen rendház sem létezett az egyházmegyében.

13 Magában a kolostorpusztulás folyamatában a reformáció - véleményem szerint legalábbis - csak közvetett szerepet játszott, hiszen a zavarosban halászó földesurak felekezeti hovatartozásuktól függetlenül, nem pedig vallási meggyőződésből rabolták ki a rendházakat, és a szerzetesközösségek sem váltak a reformáció követőivé. A reformáció hatása sokkal inkább közvetetten, tudati szinten voltjelen, és elsősorban abban jelentkezett, hogy a szerzetesközösségek nyomtalanul eltűntek és nem éledtek újjá. 6. kép Szelepcsényi György püspök (1644-1648) (Olaj, vászon arcképe a veszprémi érseki palotában) A katolikus megújulás kezdetei a veszprémi egyházmegyében (16281683) A katolikus egyház újjáéledésének első jelei a veszprémi püspökségben csak késéssel és erőtlenül jelentkeztek, még magyarországi viszonylatban is. Ennek oka egyértelműen az egyházmegye végvidék jellege volt. Az egyházmegye történetírói a fordulópontot 1629-re teszik: ebben 75