Veszprém és környéke a honfoglalás korában (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 8. 1998)

Hoppál Mihály: A HONFOGLALÓK HITVILÁGA ÉS A SÁMÁNIZMUS

sait, pontosabban a magyar néphit és a szibériai népek sámánizmusa öszszehasonlításának eredményeire. Kiindulása az a módszertani elv volt, hogy a magyar néphitnek csak azokat az elemeit vette fel az összehasonlításba, amelyek nem találhatók meg a velük szomszédos népeknél, illetve amelyeknek ezek közül távolkeleti párhuzama van. Nyilvánvaló, hogy a keleti elemek érdekelték elsősorban. Nem kell ezen csodálkozni, hiszen mandzsu-tunguz nyelvésznek készült eredetileg, még az egyetemi tanulmányok alatt. Csak később lett néprajzkutató, s mint ilyen, a legkoherensebb életművet hagyta ránk, nem is szólva az ún. samanizmus-archivumról, amelyhez hasonló nincs sehol a világon. Röviden ismertetjük Diószegi nézeteit és azt, hogy ő milyen keleti elemeket talált a magyar néphitben. Elgondolásainak összegezése, hogy „a samanisztikus világkép alkothatta a pogány magyarság világfelfogásának a gerincét". Hangsúlyozta azonban, hogy ez a világfelfogás nem volt homogén, mint ahogy a magyarság sem volt az, és figyelmeztetett arra a nehézségre is, hogy a kereszténység felvétele után a pogány kori hitvilág fokozatosan vesztett erejéből, hiszen üldözték is a régi hit maradványait. A szájhagyomány és az etnikus folklór tulajdonsága, hogy mégis évszázadokon keresztül megtart bizonyos elemeket, elem kapcsolatokat, motívumokat, szövegeket. Ilyen elemsor „a holdas, napos világfa", valamint a madaras csúcsú fa, melyek egyértelműen a szibériai sámánizmus világmodelljének emlékét őrzik. Diószegi igen sok adattal támogatta meg elképzeléseit, következtetései megalapozottak (részletesen kidolgozta ezt a kérdést: Diószegi 1969). Egy másik ilyen képzetsor az alvilágra vonatkozó nézetek, amelyekről megállapította, hogy: „az obi-ugor és szamojéd, valamint a többi sámánhitü nép bemutatott kígyók-gyíkok-békák országának képzete alapján feltehető, hogy a magyarság hasonló alsóvilághite ugyancsak a honfoglalás előtti időkre nyúlik vissza, tehát alkotója volt a pogány magyarok világképének" (Diószegi 1967:21). Diószegi fejtegetéseinek - egyáltalán életművének - legkoherensebb része a „pogány magyar táltos" alakjához fűződő hiedelem hagyomány összehasonlítása a szibériai sámánizmus jelenségeivel. A magyar néphitben a táltos jelölt kiválasztása ugyanúgy betegség útján történik, mint a legtöbb szibériai nép sámánjánál. A betegség általi kijelölés, a „hívás"féle, a hosszantartó alvás és a jelölt testének „feldarabolása", majd újra 115