Mindszenty József Veszprémi püspök 1944-1945 (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 7. 1996)

Párkányi József: Mindszenty József veszprémi püspök, az ember (visszaemlékezések)

Megszomorodott lélekkel tértünk vissza a püspöki rezidenciába, hogy a történések ellenére, folytassuk munkánkat. Tudtuk, hogy fogoly püspökünk imádkozik értünk és munkát kíván tőlünk, lélekben velünk van, mi a fogságot is szívesen vállaljuk vele. Nem is kellett erre sokat várnunk. November 28-án katonák jöttek a püspökségre, leköltöztettek bennünket a melléképületbe, majd az ebédlőbe rendeltek mindannyiónkat, tanárokat és kispapokat. A főispán parancsára rendőrhatósági őrizetbe helyeztek. A legszükségesebb dolgainkat, könyveinket a kápolnába helyeztük, majd a szürkületben csoportonként a Várban lévő fogházba kísértek be minket, és a földszint alatt két szinttel lejjebb jelölték ki helyünket, dohos, egészségtelen négy priccses cellákban. Pár nap múlva főpásztorunk és a központi szolgálatban lévő emberei is egy fedél alatt voltak velünk. Együtt lévén püspök és szemináriumi elöljárók, tanárok, fogházi Hittudományi Főiskolái nyitottunk. Kápolnánk is lett, hisz akkoriban az egyik szinten oltárfülke is volt. Itt találkozhattunk imádságos együttlétben, az oltárnál. Püspök atyánk, meg a felszentelt papok miséztek. Közös liturgiánk nap mint nap segített a lelki elmélyülésben. Együtt hallgattuk püspökünk tanítását. Elgondolkoztató volt, amikor először misézett a börtönben, így szólított meg bennünket: "Kedves fiaim, most pedig imádkozzunk azokért, akik a börtönbe juttattak bennünket". Először elcsodálkoztunk, aztán érteni kezdtük a keresztény szeretet lényegét, s alakult bennünk az istengyermekség tudata. Teljesen elfogadtuk helyzetünket, beosztottuk időnket, a folyosóból előadótermet alakítottunk, tanáraink köré gyűltünk és tanultunk. Hamarosan megkaptuk tankönyveinket, elmélyedhettünk a tananyagban. Bekerültek a népdalos könyvek, a még ismeretleneket ízlelgettük, és ráéreztünk népünk érzésvilágára. Püspök atyánk pedig örült tanulásunknak és kedvünknek is. Ez a békesség azonban nem tarthatott sokáig. A külső események zaja behallatszott. A szovjetek közeledtek. A városból a magasabb beosztásban lévők elmenekültek, helyzetünk bizonytalanná vált. Azt is rebesgették, hogy főpásztorunkat elviszik, minket pedig szabadon engednek. Püspök atyánk önmagát nem féltette, de a mi sorsunkért aggódott. Tízen a kispapok közül már diakónusok voltunk, nem messze a papszenteléstől. Arra gondolt, hogy pappá szentel minket. Lelkivezetőnk - ő is ott volt velünk - meg is kezdte a felkészítést a nagy kegyelem befogadására. Készen is voltunk hamarosan. Közben főpásztorunk egyházmegyénk ügyeivel foglalkozott. Nem egy probléma felmerült. Intézkedni kellett. A veszprémi Szent Margit Plébániái is a börtönben alapította. December 3-án írta alá az alapítólevelet, a fenntartásáról is gondoskodott a Veszprémi Plébánia Alapítvány terhére. 93