Mindszenty József Veszprémi püspök 1944-1945 (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 7. 1996)

Párkányi József: Mindszenty József veszprémi püspök, az ember (visszaemlékezések)

de Isten nem próbál meg erőnkön felül, - mondotta. Körülöttünk forgott a világ, a német megszállás már megzavarta a lelkeket, mi a Szeminárium védettségében imádkoztunk és tanultunk. A külső események, mint a veszprémi szél, zörgették is ablakainkat, elöljáróink vigyázó szeretete azonban nem engedte, hogy betörjenek, és kárt okozzanak. A Főpásztor határozottsága pedig minden kétséget kizárt. Eredménnyel fejeztük be tanulmányi évünket, és szép munkára tettünk pontot a Pázmány-körben is dr. Lékai László prefektusunk vezetésével. A nyár folyamán Főpásztorank az idő sürgetését érezve egymás után hozta intézkedéseit. Új titkárt, új teológiai tanárokat nevezett ki, a gazdasági ügyek felügyeletéről gondoskodik, megkezdte látogatásait a plébániákon, papi konferenciákon vett részt, püspöki biztosokat nevezett ki, hogy a lelkipásztori munka folyamatossága - az esetleges nehézségek ellenére - is biztosítva legyen. Gondoskodott a menekültek felkarolásáról, a tábori kórházak lelkigondozásáról, a nyugdíjas paptestvérekről, és megkezdte a helyi káplánságok szervezését. Minket, kispapjait, a KALOT Népfőiskolára. küldött, hogy ismerkedjünk népünk szociális helyzetével, felemelkedésének lehetőségeivel, páran harmincnapos lelkigyakorlatot végezhettünk, hogy teljes elkötelezettségünk beérhessen a papszentelésig. Főpásztorank figyelemmel kísérte útjainkat, és segített, hogy alkalmassá lehessünk egyházunk és hazánk szolgálatára. Felfrissülten kezdhettük az új tanulmányi évet szeptemberben. A külső körülmények mindig zavarosabbak, de szemináriumi elöljáróink bizalmat sugároztak. A főpásztor tenniakarása rajtuk keresztül lett érezhetővé nálunk. Ugyancsak atyai jósága is. Ereztük, hogy szeme mindig rajtunk van. Az iskolaév elején szokásos nyolcnapos lelkigyakorlat vezetésére P. Kerkai Je/ió'jezsuitát kérte fel főpásztorank, О volt talán a legjobban tájékozott a körülöttünk kavargó világ dolgaiban, az eljövendőkre való lelki felkészítésben is. Valóban. Az embernek Jézusban megtörtént felmagasztaltatását mutatta be, és a megváltott, megdicsőült ember elhivatottságára hangolt minket, és aktuális programot fogalmazott nekünk. A lelkigyakorlat után megkaptuk a diakonátus-szentelés kegyelmét, a többiek is a kisebb rendek felvételét. Aztán jött a Katonai Parancsnokság rendelkezése. Ki kellett költöznünk a Szemináriumból. Főpásztorank fogadott be minket tanárainkkal együtt rezidenciájába. Még előszobáját is elfoglaltuk, egyetlen szobát tartott fenn magának, ott fogadta látogatóit, híveit, papjait. Az alsó két évfolyamot haza kellett bocsátani, ők már nem fértek el. Mi pedig, felsőévesek, tizenhatan a szűkös körülmények ellenére tanáraink vezetésével tanulmányainkat folytathattuk. 91