Mindszenty József Veszprémi püspök 1944-1945 (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 7. 1996)

Gergely Jenő: Mindszenty (Pehm) József politikaii tevékenysége az 1930-as években

1932 őszén, amikor Gömbös Gyula lett a miniszterelnök, nem csak a Bethlen-féle konzervatívokat, hanem annak addigi koalíciós partnerét, a keresztény pártot is korlátozta. Ezért is kezdett 1933-ban a dunántúli katolikus papság mozgolódni egy korszerű katolikus párt létrehozása érdekében. A székesfehérvári, a veszprémi, a szombathelyi, a pécsi és a győri egyházmegyékből meghívott lelkészek 1933. március 12-én értekezletet tartottak Székesfehérváron a politikai és a társadalmi helyzetről.

2 A 13 résztvevő a lelkészkedő papság tekintélyes képviselői voltak, legtöbbjük megyés főpásztoruk bizalmasa. A tanácskozáson Csúcs István székesfehérvári kanonok elnökölt. A házigazda, Mezgár Lajos fehérvári teológiai tanár, szemináriumi prefektus tette fel a kérdést, hogy "van-e alkalmas idő erőteljesebb politikai mozgolódásra és van-e szükség kimondottan keresztény politikára?Szükséges-e, hogy a katolikus gondolatot maga a papság is erélyesebben képviselje társadalmi, de főleg politikai tevékenységében?'"

3 A másik kérdés az volt, hogy a meglévő pártok közül egyikhez sem csatlakoznak, avagy pedig valamelyik párthoz vagy vezető politikushoz kötődnek? Az első hozzászóló Keszthelyi Gyula, a győregyházmegyei Kóny plébánosa volt, aki a külön katolikus párt szükségessége mellett foglalt állást, és igen romboló hatásúnak minősítette, amikor a papok politikai ellenfélként agitálnak egymás ellen, mert a hívek így egyiknek sem hisznek, hanem a "harmadikra", jelen esetben a kisgazdapártra szavaznak. (T.i. a kormánypárt vagy a KGSZP helyett.) Az anomáliák kiküszbölésére javasolta, hogy a püspök adjon konkrét utasítást a papság politikai miheztartására vonatkozóan.

4 Ennek a javaslatnak a politikai lehetetlenségét Pehm József mutatta ki, hiszen ez a személyi szabadságot sértené, és ódiuma a püspökre hárulna. Hangsúlyozta, hogy csak saját magukra számítsanak, nekik kell megszervezni az egységes fellépést. Szerintünk érvelése teljesen helytálló és az egyházon s a magyar politikai közéleten belüli állapotok jó ismeretéről és realitásérzékről tanúskodik. A vita elsőként tehát ekörül bontakozott ki, hogy adjon-e a püspök kötelező utasítást, vagy ne. A közös vélemény végül is abban foglalható össze, hogy "jó volna minden püspöki székhelyen egy egyházmegyei központi bizottságot felállítani, kérjük fel odaadással püspökeinket, hogy járuljanak hozzá egy ilyen egyházmegyei politikai centrum felállításához. "

5 7