Mindszenty József Veszprémi püspök 1944-1945 (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 7. 1996)

Adriányi Gábor: Mindszenty József életművének értékelése, különös tekintettel püspöki, prímási kinevezésére

Ezek a jelölőlisták el is készültek. Mivel a nuncius nem tartózkodott már az országban, az egyházi listákat 1945 nyarán egy magyar kispap vitte el Rómába, aki Olaszországban élő szüleihez igyekezett. 36 Ezekre a listákra Ispánki, bár kezei között voltak, már nem emlékezett pontosan. Azt hatá­rozottan tudta, hogy a püspöki kar első helyen Mindszentyt, az ideiglenes kormány első helyen pedig Bánáss László? 1 debreceni plébánost jelölte. A kormány második jelöltje Jánosi József jezsuita atya volt 38 , míg a kor­mány kommunista tagjai a prímási székben Balogh István™ szegedi plé­bánost szerették volna látni. Az esztergomi káptalan listájának első helyére Drahos Jánost tette. 40 Nagy Töhötöm 41 jezsuita 1945. augusztus 14-én magánkihallgatáson volt XII. Piusz pápánál. A páter nem csak a magyarországi eseményekről számolt be, hanem azt is javasolta, hogy Mindszenty legyen Serédi utódja. 42 Mindenesetre ő hozta 1945. szeptember 5-én Rómából a vatikáni állam­titkárság levelét Grősz érseknek, amelyben jelezték, hogy a pápa Mindszenty József veszprémi püspököt kívánja esztergomi érseknek kinevezni. Ezt azután Grősz szeptember 8-án közölte Mindszenty vei. A prímás emlék­irataiban ezt így örökítette meg: " Somogyból jövet 1945. szeptember 8-án este tértem vissza a püspöki székvárosomba, Veszprémbe. Ott Grősz József kalocsai érsek, a püspöki kar azidőszerinti elnöke már várt rám,és ő közölte velem a Szentatya akaratát: fogadjam el az esztergomi érsekséget. Grősz érsek sürgetett a válaszért, de én féléjszakai hosszú érvelés után, amelyhez Czapik Gyula egri érsek érvei is csatlakoztak, 24 órás haladékot kértem. Nem egy okom lett volna arra, hogy a választást ne fogadjam el... Mégis két nap múlva vállaltam a súlyos terhet. Döntő volt ebben XII. Piusz pápa akarata és bizalma, aki ismerte papi és lelkipásztori tevékenységemet... Tudott fogságomról és a nuncius jelentései alapján arról, hogyan kor­mányoztam egyházmegyémet. Tisztában voltam azzal, hogyha nemet mondok, Rómának újabb időt kell vesztegetnie más jelöltek keresésére és meggyőzésére. A két érsek pedig éppen azzal érvelt, hogy máris rengeteg hátránya származott a magyar katolicizmusnak abból, hogy a prímási szék fél évig betöltetlen maradt. Reménnyel töltött el az a tudat is, hogy az ország népe az utolsó évtizedekben hitben és erkölcsi életében megerő­södve a háborús katasztrófa után a keresztény valláshoz való ragaszkodá­sának megindító jeleit mutatta. Némileg bíztam a Szövetséges Ellenőrző Bizottságban is". 43 110

Next

/
Thumbnails
Contents