Tudomány és művészet Veszprémben a 13-15. században (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 6. 1996)

Solymosi László: Az 1515. évi Veszprémi Zsinat és a vallásos élet

Mihály 1515 áprilisában - a veszprémi zsinatra készülődés idején - írta a püspök mellett kiálló, híveket toborzó éneket (Cantio Petri Berizlo). Ha a szükség úgy kívánta, Beriszló püspöki jövedelmét fordította hadikiadásokra. Beriszló Péter tisztségeinek megfelelően a Délvidék, abudai királyi udvar és Veszprém között osztotta meg idejét. Személyesen vagy helyettesekkel mindenütt ellátta feladatát. Miután II. Ulászló halálát követően a kincstartóságtól megvált, többnyire az állandó török veszélynek kitett bánságokban tartózkodott. Minden bizonnyal a püspöki és a báni teendők felelős teljesítése indította arra, hogy elcserélje püspökségét Erdődi Simon zágrábi püspökkel, Bakócz Tamás esztergomi érsek unokaöccsével. Ebben azonban az egykori pártfogóból ellenféllé vált érsek meggátolta. Török elleni harcaival IX. Leó pápa, I. Miksa, majd V. Károly császár elismerését egyaránt kivívta. Bíborosi kinevezése is szóba került, amikor 1520. május 20-án Jajca vára közelében, a korenicai összecsapásban életét vesztette. Holttestét Statilius János Örsi prépost Veszprémbe vitette és a székesegyházban temettette el. A sír fölé a püspök címerével díszített, feliratos sírkövet faragtatott. A reneszánsz ízlésű síremlék készítéséhez (adfabricam sepulchri) a káptalan 1525-ben száz köböl borral járult hozzá. (A sírkő töredékét 1972-ben találták meg avarban, s rekonstruálásaután a székesegyház altemplomában helyezték el.) Beriszló Pétert a rokon Verancsics Antal Tomori Pálhoz hasonlította. Valóban mindketten tisztességben messze fölötte álltak kortársaiknak, főpapok és hadvezérek voltak, az utolsók, akik vállalták e két hivatás összeegyeztetését. A sírkő felállításával minden jel szerint megszakadt Statilius János Örsi prépost kapcsolata a veszprémi székesegyházzal. Még 1525-ben budai prépost lett, majd erdélyi püspökként 1542-ben végezte be életét. Beriszló Péter a veszprémi szinodális könyvet bevezető levelében püspök elődeire és talán a maga gyakori távollétére is gondolt, amikor azzal indokolta a zsinati határozatok összeállítását, hogy az alattvalók, ha sokáig vezető és pásztor nélkül élnek és törvényük sincsen (diu sine rectore et pastore degentes et legibus carentes), többnyire eljutnak a vétkezés szabadságáig. Ezért az idősebb klerikusok egyetértésével a klérus megjavítására és az alattvalók üdvösségére meg hasznára az esztergomi szinodális határozatokhoz csatlakozva és azokat kiegészítve határozatokat hozott, és intézkedett, hogy azokat egy könyvbe szerkesszék egybe (décréta ipsa in unum librum redigi fecimus), és távollétében az 1515. évi zsinaton elnöklő Statilius János hirdesse ki (publicari fecimus). Statilius vikáriusként helyettesítette püspökét, aki - mint levelében utalt rá - a török elleni hadjárat 64