Veszprém kora középkori emlékei (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 5. 1994)
Györffy György: A Veszprémvölgyi Alapítólevél
Györffy György A VESZPRÉMVÖLGYI ALAPÍTÓLEVÉL 1109-ben Könyves Kálmán király átírta és megerősítette Szent István görög oklevelét a veszprémvölgyi apácamonostor megalapításáról és megadományozásáról. Két évszázada szinte egy kis könyvtárra valót írtak erről az oklevélről és hamis párjáról, amelybe 1295 táján a monostor akkori birtokállományát is beszúrták. Gyomlay Gyula és Hóman Bálint kutatásai nyomán ma már egyértelműen tisztázott, hogy a két - felül görög és alul latin nyelven írt - oklevél közül melyik a hiteles és melyik a riamis, de azok a kételyek, amelyek egyrészt a kiállító király, Stephanos christianos... kralés pásé s Hungarias, másrészt a monostor létrehozója, az auctor monasterii személyét illetik, csak Moravcsik Gyula, kiváló bizantinológusunk kutatásai nyomán tisztázódtak. Azok a vélekedések, melyek szerint a monostort az Istvánnak is nevezett Géza nagyfejedelem alapította volna felesége, Sarolt számára, egyértelműen elvethetők. Könyves Kálmán, a kiváló írástudó és jogtudós, a tekercsbe göngyölt és pecséttel lezárt oklevél felnyitásakor megállapította, hogy Szent István okleveléről van szó, mely az б pecsétjével volt lezárva. A legtöbb királyunkról feltehető, hogy tévedett, csupán Könyves Kálmánról nem. Kálmán váradi püspöksége előtt olyan kánonjogi ismeretekre tett szert, amit II. Orbán pápa is kiemel Kálmánhoz írott levelében, de ugyanezt tanúsítja a Kálmánt személyesen ismerő lengyel krónikaíró, Gallus Anonymus. Az újabb kutatások azt is igazolták, hogy az a görög nyelvű személy, akinek kedvéért az oklevelet görögül írták, Szent Imre bizánci felesége volt. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a monostor ki volt véve a megyés püspök joghatósága alól és közvetlenül az érsektől függött, akkor egyértelmű, hogy 1001 után létesült, amikor az esztergomi érsekséget már megalapították. A veszprémvölgyi oklevél nem csupán a magyar államalapításnak fontos tanúbizonysága, hanem behelyezhető Szent István európai kihatású intézkedésébe, a Magyarországon átvezető jeruzsálemi zarándokút megnyitásába. 16