Veszprém kora középkori emlékei (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 5. 1994)

Erdélyi Zsuzsanna: Az Ómagyar Mária-siralom és a népi imádságok kapcsolata

belső rajza, ködbevesző ősök fölvázolta s ránk örökítette történelmi tablója. Emellett nincs jelentősége bizonyos szövegegyezések keresésének, amelyek a műfaj történeti rendjéből úgyis jelen vannak. Ezekkel több tanulmányban már foglalkoztam. Mára egyértelművé vált s ezt az összehasonlító európai adatok is alátámasztják, hogy ez az imádsághagyomány levisz minket abba a távoli Magyarországba, amelynek arculatára még jellemző az Árpádkor vallási és politikai szinkretizmusa, imádságainkban máig is kimutathatóan, az ősvallási és keresztény „hiteszmék és alakzatok" tudatformák, képzetek keveredése, együttes jelenléte, Bizánc és Róma hatása. Mindamellett a jövőbe mutató szellemiséget jórészt a Szent István választotta nyugati kereszténység határozta meg. E nyugati kereszténységet a német-római császárlányként-húgként a pogány magyarok közé jött bajor Gizella személyében is megjelenítette. Hogy mennyire, azt a királyné városa - Veszprém tapasztalhatta s kultúrájában kamatoztathatta. Joggal idézi a város évenként alakját és tiszteleg emléke előtt. S tiszteleg előtte a kései magyar is. Ki-ki a maga módján. Jómagam annak az árpádkori spiritualitásnak a fölvillantásával, amely gyéremlékű középkori irodalmunknak éppen két meghatározó szövegét adta: a Halotti Beszédet és az Ómagyar Mária-siralmat. Tömör prózát és szárnyaló lírát. Két olyan alkotást, amelyet bármely ún. nagykulturájú nép is örömmel sorolna szellemi állományába. * A középkori passió-epika Máriasiralom-lira műfaját mintegy képileg is megjelenítő s ezzel a képzőművészet vir dolorum/mater dolorosa toposzt is idéző archaikus népi imádságok szóval fóstött gyászjegyeire, verbális ikonjaira is hozok néhány példát. Továbbá érzékeltetem a képek és a történés egymás váltását, a statikus és dinamikus elemek ritmusát. Majd a középkori szent dráma örökítette gyakorlat 3. személyű-elbeszélő és 1. személyű megjelenítő jellegét, mind Mária siralma, mind Krisztus „panaszolkodása" során. Végezetül néhány szöyegrészt hozok, amelyekben a vala segédige jelenléte önmagában is a műfaj régiségét, legalábbis későközépkori eredetét árulja el. Gyászjegyű Krisztus-kép egy bukovinai-hadikfalvi hosszú imádságból (1970) „... Hol imádkozik a mi Urunk Jézus Krisztus? Szent szerelmes kertyibe, Szent szerelmes székibe, Térgyig vérbe, 109