Veszprém kora középkori emlékei (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 5. 1994)

Erdélyi Zsuzsanna: Az Ómagyar Mária-siralom és a népi imádságok kapcsolata

zaagh, ymadczaagh, jmachag, imatsag, imadsad, imacag... stb. és epeseegh, sirám tanwsagh... Mindezekben megtaláljuk már azokat a szövegformulákat, amelyek az imádság meghatározott módon való elmondásáért különböző kegyes hasznot, üdvöt kínálnak. Hasonlóan a népi imádságok záíadékaihoz, amelyekben égi személyek ígéreteként nyeri el jutalmát az imádkozó, különösen ha még odaadóan megrendülten könnyesen a szenvedő Jézus vagy a szenvedő anya képe előtt idézi föl éli át a nagypéntek történéseit. Ez volt az egykori oratiok szerepe és ez mai népi imádságaink funkciója is. Ez a szemlélet termelte ki, ez tartotta fönn és ez mentette át korunkra is őket. Mindez a szent ferenci Imitatio Christi magatartás értelmében, amely nemcsak a kereszthalál könnyes fölidézését kérte, hanem a fölfokozott átélés hevében az ostorozás fájdalmát is kívánatossá, üdvössé tette, alanyát a megváltó Krisztushalál részesévé emelte. Ma már áhítattörténeti adatnak tekintjük a középkori véres ostorozásokat, vezeklő meneteket. Bár, jómagam még gyűjtöttem Dél-Olaszországban olyan calabriai öregasszonynál, akinek ura egészen idős koráig tagja volt az ütlegelők (battuti) társulatának és nagypénteki körmenetükön, ha nem is ostoroztak, de üvegdarabokkal vagdosták föl combjukat, lábszárukat. * Amint föntebb írtam a népi imádsághagyományt a szenvedésköltészet szövegi stilizációjának tartom, a Krisztushalál és Mária-siralom verbális ikonográfiájának, szóval való föstésnek, a Szenvedés-élmény misztikus képi láttatásának. Középkori misekönyvek, hórás- és imádságoskönyvek díszítéseiben iniciálisaiban s képzőművészeti ábrázolásain gyakori kép a vir dolorum, az imago pietatis, a mater dolorosa. Ugyanez megvan imádságainkban is. Szenvedésbe dermedten „térdig vérbe, könyökig könnyűbe." Mindez azonban csak addig kép, addig ikon, amig az élőszó lendülete, a lélek feszültsége mozgásba nem hozza s a passió történése nyomán életre nem kel. Jézus sokszor első személyben mondja el mi történt vele, Mária meg anyai fájdalmának tükrében. Nem véletlenül tartom ezt az imádságköltészetet a Krisztushalál stilizációjának, az élő szó különleges eszközével történő leképezésének. A sok ezres imádságfolyam passió-menete, anyai jaj szava olyan, mint egy vetítő vásznon pergő filmé. Bármikor megállítható, statikussá jellegíthető s bármikor elindítható, dinamikussá lendíthető. E népi imádságlíra maga a Passió, maga a Planctus, az Ómagyar Mária-siralom, maga a szenvedés-misztika, együttesen az egész középkor lelki rajza, az Imitatio Christi sugallta közösségi élmény kései ábrája. Az imádsághagyomány a Planctus és a Donna de Paradiso végigjajongójának 108