Veszprém kora középkori emlékei (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 5. 1994)

Praznovszky Mihály: Kiegészítések Veszprém irodalmi topográfiájához

egyaránt virágzott, nyugaton ekkorra már rég eljátszotta történeti szerepét. Franciaországban a gótikus stíl, a tudományban, filozófiában és theológiában pedig a skolasztika és a misztika." Ezt az újat honosítja meg - természetesen hosszú idő alatt és igen lassan - az említett három szerzetesi rend. Még náluk is többet tett az új egyházi műveltségért a ferencesek és a domonkosok rendje. Mindkét rend szakított a szerzetesei élet korábbi formáival, miután belátta, hogy a szerzetesnek nem elég visszavonulni a világtól és csak saját egyéniségének etikai művelésére törekedni. Mindkét rend a tudás, a kor színvonalán álló tudás megszerzését és továbbítását tartotta egyik fontos feladatának. Szándékuk és akaratuk természetesen nem azonnal és nem akadálytalanul valósult meg. A világi klérus szándékos akadályemelésétől az új hívek tartózkodásáig számos nehézséggel kellett szembenézniük. Éppen azért törekedtek arra a domonkosok, hogy új művelődési eszményüknek valami olyan példaképet, példaképrendszert állítsanak, amely egyfajta elit-mintaként is szolgál. így kerültek kapcsolatba a királyi családdal, amely egyébként is a legnagyobb fogékonysággal rendelkezett a nyugati szellemű mozgalmak iránt. Nem véletlen hát, hogy IV. Béla gyóntatói domonkosok, majd ferencesek lettek s hogy lányukat domonkos kolostorba adták. Kérdés persze, hogy a veszprémi zárda mennyire tekinthető domonkos rendinek, hiszen az első domonkos szabályok tiltották, hogy „apácazárdák csatlakozzanak a rendhez". Veszprémben is inkább a kolostor felügyeletét látták el, meglátogatták, szerzeteseket küldtek időnként prédikálni s rendszeresen gyóntatni, azaz a férfi szerzetesek nem itt s még csak nem is Veszprémben éltek. (Más források egy férfi és női kolostor együttes meglétét feltételezik Veszprémben.) Tanítani sem tanítottak az apácakolostorban, itt a nővérek egymástól tanultak, de csak azt ami elsődlegesen a hitélethez kellett. Margit így tanulta meg az imákat s hiába ismerte a betűket, olvasni csak azokat a zsolozsmákat tudta könyvéből amelyeket amúgy is ismert és a betűcsoportokból felismerte. Mezey László szerint Margit egyszerűen nem is tudott latinul, hiszen nem is volt kitől tanulnia. Honnan származott tehát akkor tanultsága, hitének gazdagodása, egyéniségének fejlődése? Marcellustól, lelki istápolójától! Ó írta le Margit előtt „egy újabb lelki élet szépségeit" s mutatta meg az utat „egy új vallásos ideál felé" - s kezdte mindezt Veszprémben. Marcellus tanult, művelt ember volt. 12 évig a rend magyarországi tartományának provinciálisa. Többször járt Franciaországban a rend káptalani 123