Gizella és kora (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 4. 1993)

Praznovszky Mihály: Gizella alakja a magyar történelmi drámákban

ilyen gonosz és ilyen jó is legyen, s ezért két Gizella királynőről ír. Ezt a megállapítását - s persze munkáját, a Rerum Ungaricum decadest veszi át, rövidíti, magyarítja Heltai Gáspár Krónika az magyaroknak dolgairól című 1575-ben megjelent műve, s ő is természetesen két Gizella királynét szerepeltet. Az egyiket, István feleségét kétségkívül az István legendákból mentette át krónikájába. Ez a Gizella „a másik Henrik császárnak leánya" igen kegyes, jámbor, istenfélő asszony volt. Legfőbb érdeme, hogy az ő segítségével „megbekélének a magyarok a németekkel". Giszle igen sokat áldozott a hazai templomok ékességének növelésére: „szép és jeles oltáröltözetekre, jeles papöltözetekre és missemondó szörszámokra, drága kellyhekre, györttyatartókra, keresztekre és öröklékre etc." Heltai ezt a Gizellát meghalasztja és Istvánt újra megnősíti, aki ismét egy Giszlét vett nőül, ezúttal egy bizonyos Gwilhelmusnak, a burgundiai hercegnek lányát. Ez a Giszle azonban „kövély és haragos asszonyállat" volt, „kinek csak ezvilági dolgok kellenek vala." S innen ismét az ismerős történetet közli: ő volt az, ki „Sebust, Budának fiát" elküldte Nyitrába, hogy végezzen Vazullal. Az ő parancsára vájta ki Sebus Vazul szemét „és annak utánna féket ónnat olvasztana és ászt töltené mind a két fülébe." Az ok természetesen ugyanaz: Pétert a trónra segíteni s a hatalmat a németek kezére játszani. Gizella negatív beállításának oka rendkívül egyszerű, s mára már a magyarázat is véglegesen elfogadott lett a korszerű történeti feldolgozásokban. Az egyik ok a magyar királyeszményben keresendő. István király, akit szentté avattak, s a magyar haza megteremtésében, a kereszténység meghonosításában örök érdemeket szerzett, nem lehetett ilyen gonosz, hanem csak valaki más, aki a beteg, talán már nem is teljes értékű királyt rávette, becsapta s nevében intézkedett, esetleg a tudta nélkül. S ez nem lehetett más, mint Gizella királyné, a király közvetlen társa, aki ráadásul idegen volt ebben az országban! A valóságban pedig egyértelmű, hogy István király hozta meg a döntését. A félreállított Vazul pedig összeesküvést szőtt a király ellen. Büntetése nem is lehetett más, mint amit István király törvényei előírtak illetve az akkor élő joggyakorlat követelt s ez a kortársak előtt teljesen magától értetődő volt. Hóman Bálint írja, hogy „a vakítás és a csonkítás a X-XI. században a törvényes uralkodó ellen pártot ütő, hitszegő és vértagadó fejedelmi rokonok európaszerte megszokott büntetése volt." Kivéve a fülbe való ólomöntést, mert az csak kitaláció lehetett. A hamis Gizella kép másik oka abban keresendő, hogy az őskrónikák írásának idején éppen a Vazul ág leszármazottai uralkodtak s rendkívül kínos lett volna beismerni, hogy végül is egy összeesküvő, erőszakkal a hatalomra törő őstől indul a dicsőség, majdhogynem illegitim az uralkodásuk. 51