Gizella és kora (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 4. 1993)

Praznovszky Mihály: Gizella alakja a magyar történelmi drámákban

benne a gyilkos fúria, vetélytársat látva - nem is alaptalanul - a szép Rékában. Koppánynak pusztulnia kell, dönt a bajor sárkány. Ratkó József drámája tán a leglíraibb valamennyi újabb keletkezésű közül. Jó költő írta. A mű nyelvét is igyekezett a korhoz igazítani. Felsejlenek előttünk Kodolányi János archaizáló törekvései, de érezzük, a költő ismerte a legújabb kutatások, Győrffy György, Kristó Gyula, Fügedi Erik eredményeit is. Gizella ebben a darabban ismét élete végén jár, most temette el Imre herceget. Semmi más nem jut neki osztályrészül csak a fájdalom. Mint halvány fehér kísértet tűnik fel időnként a színpadon s Ofélia-zavarodottan, elemi erejű monológban szakad ki belőle az anya, a gyermekét vesztő anya fájdalma. A költő csak ezt a megtört anya-szívet és lelket mutatja, de érezteti, volt ez másként is. Gizella igenis keményen részt vett a politikai küzdelmekben, éppen az б titkos utasítására vakították meg Vászolyt, s akadályozta meg így a pogányság újbóli felülkerekedését. Nem véletlenül vádolják őt az ország megrontásával a magyar urak: „Királyné miatt! Mert szégyenülünk! Büszke magyar fölött egy némber áll és ural!... Országból pinceszer lett, vendéglő ház, hol világ vedel, világ éhese rájár és zabál s iderontja fattyat, mert kakukk: leánykáink ölébe ürít." Ratkó Józseffel lezárul hát - eddigelé - a kör. Gizella alakja a magyar történeti drámairodalomban aktuális mondanivaló hordozója, bárhogyan is jelenjen meg a drámában: mint ifjú feleség, vagy mint öreg királyné. Ez a motívum a legerősebb: ő személyesíti meg a mindenkori idegeneket, akik a haza szabadsága ellen törnek. Általában - lehet mondani - ő a hatalom, amely az eredeti magyar értékeket: a végtelen szabadságvágyat, a virtus, a tettvágy erejét, erkölcsök szokásrendjét eltiporni igyekszik ideológiák, könnyűnek találtatott ideológiák nevében. Ezzel együtt s árnyaltabban olyan általános női személyiségjegyek hordozója is, mint az idegenbe szakadt nő magányossága, a szokatlan élethelyzetbe került nő árvasága, a férje mellett feladatot vállaló felkészült asszony hatékonysága, a gyöngéd és családot szerető összefogó anya, a családi fájdalmak, tragédiák súlyától megtört hitves, a mindenről lemondó, a végtelen békét vágyó, a halál előtt megriadó ám azt emelt fejjel elfogadni tudó nő. Bárhogyan is van: a történetíró nem tud hiteles képet kialakítani Gizelláról, a költő pedig nem tudja e történetírói mulasztást pótolni. így tehát e történelmi ismeretek s a költői alkotások alapján minden kornak, minden generációnak magának kell döntenie a saját Gizella képéről. 57