Gizella és kora (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 4. 1993)

Praznovszky Mihály: Gizella alakja a magyar történelmi drámákban

összhang megteremtése okozza komoly lelki konfliktusait: „István, ha hitvesed nem volnék, esküszöm az élő Istenre, meggyászolnám szeretetemet és visszatérnék hazámba. - Azt mondanám az atyámnak: ősz férfiú, a te leányod sokkal büszkébb, mintsem magát oly nép trónusára erőltesse, mely szégyenli a német szövetséget." Sík Sándor drámájában ez a konfliktus felerősödik. Nyugodtan mondhatjuk, a németellenesség motívum itt szándékos, figyelmeztető jel a veszélyre s az érzékeny lelkialkatú költő már megérezte a tragédiák bekövetkeztét. Drámája István életének a végén, a másik István-drámai helyzetben játszódik: kié lesz a korona, a hatalom, az ország? Mi lesz ebből a népből, amelyet éppen csak befogadott vagy befogadni készül Európa? Nem hull-e szét önnön egyenetlensége, civódásra kész hajlama, napi érdekein marakodó természete miatt? Nem nyel-e el bennünket a körülvevő országok magyarellenes gyűlölete? Kérdezteti, mondatja Istvánnal ezer év után a költő, hasonló veszélyek szorításában. Gizella ismét rövid szerepben lép elénk. Alakjában most a férjét és a kereszténységet féltő királynő mellett az anyai fájdalmat rajzolja erősebbre Sík Sándor. Ez a két érzelem viaskodik benne: „Minek mindig a jövőbe nézni? Nekünk már nincs jövőnk. Nekünk csak múltunk van. Gyermekeink a sírban. A legkülönb is, a szent. Csak emlékezni jó. És imádkozni." Apátiájából dühödt tigrisként támad fel, hallván, férje Vazult akarja a trónra tenni: „Mi lesz az egyházzal? Mi lesz az egész életed művével, ha ez a pogány ül a trónra? Miért volt minden? Annyi imádság és annyi áldozat? És annyi vér?... Hiába éltünk, hiába éltünk..." „Én egy szegény asszony vagyok" - mondja s valóban nem érti, véglegesen egyedül hagyva így az urát, hogy egyedül döntse el: keresztény vagy magyar legyen. István éppen ezt veti a szemére: ez nem két dolog, ez egy. „Eggyé kell lennie, hamarosan eggyé kell lennie, az én drága népem szívében is, mert meghalunk, ha eggyé nem lesz." így kell egyedül tragikus hőssé válnia Istvánnak, soha nem tudva meg vajon jól döntött-e. Gizella konfliktusa a magyar és a keresztény, általa feldolgozhatatlan ellentétével még egyszer megjelenik a darabban, amikor a királyné Vazul ágyasával, Gyöngygyei találkozik aki az ő szemében a pogány rettenet képviselője. Gizella e vitában védekezik, erőtlen, már mindenen túl van. Talán most ismerte fel, négy évtized sem volt elég, hogy megismerje és megértse a magyarokat. Gyöngy támadó szavaiban pedig felismerjük korábbi évszázadok megítélését: „Nem nagyon örültünk neked Gizella asszony ... mi fiatalság ... ahogy jöttél, aranyos gályán, sose látott fényességben, ismeretlen lovagokkal, papokkal, urakkal... Hát az országot nem sajnálod, akit a lábad alá tepertél? Akire rátelepedtél svábjaid éhes hadával? A népet, amelyiknek ízenként téped ki a lelkét... És még te csodálkozol, hog gyűlöllek! Hát ki 55