Gizella és kora (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 4. 1993)

Uzsoki András: A passaui Gizella-sír az új kutatások tükrében

a német-magyar történészek vegyesbizottsága előtt kellett beszámolnom a Gizella-sírral kapcsolatos kutatási eredményekről. Fejezetekre bontva szeretném előadni érveimet és következtetéseimet. 1. Az özvegy királynét az ország elhagyására kényszerítő okok István és Gizella házasságkötéséről megközelítően száz külföldi krónika emlékezik meg a középkorban, ezzel szemben a királyné életéről alig történik említés. Most nem kívánok foglalkozni a hazai forrásokkal és a Gizellát befeketítő koholmányokkal, azok közismert okaival. Gizella magyarhoni öregkorát fél mondatban így jellemzi Herimannus Augiensis, a királynéval kortárs reichenaui Mittelzeil szerzetes krónikása: „elemosinis caeterisque bonis operibus inibi intenta consenuit". Ez a mondatrész a királyi pár házasságkötéséről szóló rész befejezése. Úgy látszik, csupán azt akarta megörökíteni, hogy a kegyes adományokban és jócselekedetekben buzgó Gizella itt, vagyis Magyarországon megöregedett, de arról nem ír, hogy itt meghalt volna. Ujabban Franz-Josef Schmale foglalkozott a világkrónikás Hermann der Lahme munkásságával és megállapította, hogy legkorábban 1048-tól végleges formájában megírhatta általunk is idézett művét, amely számos svájci, német és osztrák krónikának az alapját képezte. A már 1054-ben elhunyt Hermann művét tanítványa Berthold annalisztikus formában folytatta, majd 1075 után kifejezetten krónikává átdolgozta. Műve ma is az egyik leghitelesebb 11. századi feljegyzés. Másik hiteles forrásunk Wolfherius Hildesheimensis, a Passautól nyugatra fekvő dunamenti Niederaltaich kolostor annalistájától származik: az Annales Altahenses maiores. Az évkönyvíró feljegyezte, hogy Péter király és az özvegy Gizella királyné között nagyon megromlott a viszony, amelyet így ecsetel: Péter még István király életében - mint a trón biztos várományosa - esküvel kötelezte magát, hogy Gizella királynét, birtokait és Istvántól kapott javait mindig tiszteletben fogja tartani, még férje halála után is. Ezzel szemben Péter már uralkodásának első szakaszában kíméletlenül fellépett az alamizsnát osztogató Gizellával szemben, elkobozta javait, birtokait és pénzét is. E példátlan magatartás következményeként nem csak az özvegy hasonlott meg Péterrel szemben, hanem István király főemberei is, akik Gizella jogait védték. Az évkönyvíró az 1041. évnél jegyezte fel ezeket, tehát Péter első bukásának az évében, amikor Gizella kérésére az ország vezetői tanácsolták a királynak, hogy szüntesse meg az igazságtalanságot Gizellával szemben és figyelmeztették arra is, ha nem adja vissza a királyné javait, elpártolnak tőle, noha nem akarnak esküszegők lenni. Az Annales adatai hitelesek és részleteiben is megfelelnek a valóságnak. Az így megrajzolt állapot elviselhetetlen körülménye Gizella számára a 20