Reformkori magyar irodalmunk és a gondűző borocska (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 3. 1991)

Ratzky Rita: „Szép bordalok, jó bordalok!/Tirólatok, tirólatok”. (Petőfi bordalairól)

egy kollégiumi esti mulatságon végbement rögtönzésről beszélnek, de a jegy zetírók nagyon helyesen kimutatják, hogy a legendák magából a versből konstruáltak. Időnként a költő is szeretett dicsekedni improvizációs készségével, de az igazság az lehet, hogy a vers már kész volt, legalább a fejében, amikor a diáktársaságnak előadta. Épp így nem volt szükségszerű, hogy borközi állapotban írja a költeményt ahhoz, hogy hiteles részegember-figurát teremtsen. Illyés aforizmatikus csattanóval a vers kapcsán „megszerkesztett összefüggéstelenségekről" beszél. A verskezdő két kérdésre a költő becsületes szitkozódással felel („Teremt'úgyse!") A bordalaiban a couleur locale-hoz tartozandó, különösen szívesen él a magyaros elkerekítésekkel (,,Az istenért!" —Javulási szándék — „Miljom átok!" — Felköszöntés — ,,Ejnye, mi az istennyila!" — Szomjas ember tűnődése, stb.). Noha ebben a műfajbán igazán jogosultak, a kritika mégis rossznéven vette ezeket. A részegség rajzának mesteri produkálására a szakirodalom már korábban felhívta a figyelmet (Kritikai kiadás 2. köt. 175. old,Pándi:Petőfi 258. old, Illyés: Petőfi 136.). Csupán az összefoglalás és kiegészítés lehet a feladatunk: főbb jellemzői — dadogás, imbolygás, dicsekvés a rendkívüli szeszbefogadó-képességgel, betűtévesztés, a szótagok felcserélése, a részegség letagadása, elfelejti, miről beszélt eddig, leragad a szeme, stb. A sorok tördelése (egy nyolcszótagos sort egy háromszótagos követ, ez ismétlődik kétszer, utána pedig két hosszú, tizenegy szó tagos következik) is a kapkodó, ütemtelen beszédet hangsúlyozza. Négy versszakon át készül a kép, utána következik a történet a katonaidőkből, ami ugyancsak hagyományos eleme a kvaterkázásnak (a mai világban így szokott kezdődni: nálunk a seregben . ..). És itt jön a meglepetés, a fordulópont: a következő három versszak tisztán önéletrajzi — bakancsos közlegény volt, a 48. számú Gollner gyalogezrednél zöldhajtókás, sárgaréz gombos katonai zubbonyt viselt, hamar leszerelték. Igazi önarckép: bevallja, hogy kissé makacs, nehezen engedelmeskedik a parancsnak, a maga feje után megy. Az első négy versszak felületes olvasása után még nem kétséget kizáró, hogy a költőről van szó, hiszen írt ő zsánerdalokat egyes szám első személyben is. Ami mégis meggyőzött engem az a metaforák anyaga: például a görög—perzsa háború szereplői és színtere. Zsáneres borisszái nem a líceumi műveltséggel bírók közül kerülnek ki. A katonaélet felelevenítése a versben felszínre hozza a népies nyelvi fordulatokat („Tyhű, látjátok,", „Tudja Pál, mit kaszál") A három versszaknyi autobiográfia után önma67