Reformkori magyar irodalmunk és a gondűző borocska (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 3. 1991)

Győrffy Miklós: Jókai, a szőlősgazda

Mindezek után borfogyasztói bemutatását ketté kell választanunk: vendégségre, amikor idegen bort ízlelt, és otthonára, amikor saját borát élvezheti. Vendégként nagyon sokféle és bizonyára válogatott minőségű borokat hajtott fel a Monarchia területén is, külföldön is. A felszolgált borfajtákról — természetesen — nem emlékezik meg, de több egyéb körülmény mérlegeléséből arra a megállapításra jutunk, hogy ennek a skálának különösebb jelentőséget nem is tulajdonított. Jó ideig iszonyú mennyiségben kellett reprezentálnia. Herczeg Ferenc is úgy idézi fel Jókait A gótikus házban: „Azt merném mondani, az ünnepeltetés volt Jókai megszokott érintkezési formája a külső világgal." Ilyen esetekben biztos, hogy a közmegbecsülés, és márcsak borosgazdai hírneve alapján is csak a legkiválóbb minőségeket merik elé tenni. Az író mindenkor nagy mérsékletet tanúsít, sőt a 80-as évek elejétől igyekszik a bankettek, díszvacsorák elől kitérni. Ennek okaira most ne vesztegessünk szót. (Mikszáth monográfiájában erről is elég érzékletes képet nyerhetünk.) Különben ugyanebből az időből egy véletlen folytán egy levélből értesülhetünk a fogyasztott italfajtáról. 80 júniusának elején az írók és Művészek Társasága Jókai-aláírású levélben köszöni meg Prückler Ignácnak, a jó üzleti érzékű pezsgőgyárosnak a társaság esztergomi kirándulására küldött ötven palackos küldeményét az egészen új ,£incsem"készítményből. A többi házon kívüli fogyasztás fajtáiról legfeljebb sejtéseink lehetnek. Odahaza viszont szinte kizárólag saját szüretelésű borát issza. Itt viszonylag biztos értesülések birtokában vagyunk. Tudjuk, milyen követelményeket támasztott az író a bor iránt: „[...] az én asztalomra csak olyan bor kerül, amiről bizonyos vagyok, hogy nincs benne szőlőcukor, se spiritusz, se idegen borkő, se kénsav, se tannin, se fukszin, se glicerin, amely nem ismer se gallizirozást, se petiotirozást, még vizahólyagot sem, az én boromban nincs más, mint a szőlőfürt nedve. S ez nagy uraság!" (Kertgazdászati följegyzések, 21.) Több hírből összevetve ismerjük, hogy szüretek alkalmával többféle bort készített, legbüszkébb a „Kastélyos"-nak becézett sillerére volt. Erre — sok más vallomás mellett — Herczeg Ferenc is tanú. Megint egy levélből vesszük az adatot ahhoz, hogy bő termésű években még el is adott a hozamból, akár leszállított áron is. „A borokat, kérlek, ahogy veszik úgy adjátok, mert az új bort nem tudom hová tenni, ha a régi is itt marad." {Jókai Mór: Levelezés, III. 1879. szept. 14-i levél Hegedűs Sándorhoz.) Borínyenc semmiképp sem volt: étkezéshez odahaza rendszeresen vízzel hígított bort fogyasztott, amit egy igazi borivó szentségtörésnek minősít. Ma is meg82