Reformkori magyar irodalmunk és a gondűző borocska (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 3. 1991)

Horváth Júlia: A „szőllő lév”-től az elfogyó borig. A szimbulummá válás folyamata Vörösmarty költészetében

„Akkor húzd meg újra lelkesedve, Isteneknek teljék benne kedve. Akkor vedd fel újra a vonót, És derüljön zordon homlokod. Szüd teljék meg az öröm borával, Húzd, s ne gondolj a világ gondjával. A Fogytán van a napod . . . kezdetű töredék keletkezésének időpontjára vonatkozóan tartalmán kívül semmi biztos fogódzó nincs. Gyulai találta meg a kéziratok között, ő sorolta a lírai versek végére. „Töredéknek látszik, de mégis elég bevégzett arra, hogy mint utolsó költeménye e kiadásban helyet foglalhasson" — írta.

15 „A töredék nem a befejezetlenség, hanem a befej ezhetetlenség dokumentuma, mondhatnánk: ennek bátor bevallása, őszinte elfogadása . . . Megírását, befejezését az a felelősségérzet tiltja, amely tisztában van a nyelvi rögzítés korlátaival."

16 A Fogytán van a napod ... a Vörösmarty versek sorában teljesen egyedülálló: bármilyen sötét tónusúak és reménytelenek is — főként a szabadságharc bukása utáni — költemények, egy vékony reménysugár mindegyikben felvillant. Most már nincs remény. A fogyó napokkal fogytán a szerencse is. Ha volna is, minek? Nincs ahova tennéd. A hit, bizakodás elhagyta a költőt. A külső kép a fizikum belső helyzetének leírásával fonódik össze : Véred megsürüdött, Agy velőd kiapadt, Fogytán van erszényed, Fogytán van a borod, Szegény magyar költő A bor fogyása a pénz fogyásának ugyanúgy következménye, mint a szerencse a napok múlásának. Ugyanakkor önálló jelentéssel is bír.

17 К Magyar költőkben és a Rossz borban a pénzen vett fanyar bor a költői sors jelképe. Itt már nem az a baj, hogy a jó bor fogytán, hanem az, hogy a rossz is. A jelenre vonatkozó utolsó megállapítás — Fogytán van a borod — után faggatja a jelent (Van-e még reménység), kémleli a jövőt (Lesz-e még hajnalod?) aztán a múltba néz, próbál erőt meríteni, de már nem tud: 56