Reformkori magyar irodalmunk és a gondűző borocska (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 3. 1991)

Ferenczy Miklós: Komáromi adalékok Csokonai bor-kultuszához

A ravatal helyére a halotti szertartás után behozták az asztalt, megterítettek és elköltötték a gyászlakomát. Az egyik üvegben még maradt félliternyi bor. Ezt öregapám az ajtó mögött lévő vakablakba tette a többi üres üveghez. Lefeküdtek. Éjszaka zörgésre ébredt fel öregapám. Csokonai a maradék bort kutatta a vakablakban és az üvegek egymáshoz verődtek. — Ki az? Miska te vagy? Mit csinálsz? — Barátom, — szólalt meg Csokonai — nem tudok aludni. Bacchusnak a lelke kísért! — És leeresztette torkán a megmaradt bort. Azóta is emlegetik az öregek Martos községben Bacchust és Csokonait." Csokonai-kutatásaim közben hallottam Dunaalmáson, hogy Lilla haláláig őrzött egy boroskancsót, amelyről mindig azt hangoztatta, hogy „ebből iddogáltunk a hegyen Mihály úrfival". Való igaz, Vajdáéknak az almási hegyoldalon volt a szőlőjük a borpincével. Magam is jártam benne. A pincében van egy forrás, amelyről már az 1790es években is megemlékeztek, és így jól lehetett azonosítani a tulajdonjogot. Magyar asszonyok naptára az 1926-ik közönséges évre 44