Reformkori magyar irodalmunk és a gondűző borocska (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 3. 1991)

Berzsenyi Dániel: Levéltöredék barátnémhoz

Berzsenyi Dániel LEVÉLTÖREDÉK BARÁTNÉMHOZ Ne kérdezd, barátném! mint töltöm időmet, S távolléted alatt kedvem miben lelem? Tudod, elvesztettem édes enyelgőmet, Tudod, magam vagyok, mert te nem vagy velem. Lefestem szüretem estvéli óráit, Ha már cselédimet nyugodni eresztem. És csak alig hallom a vígság lármáit, Agg diófám alatt tüzemet gerjesztem. Leplembe burkolva könyökemre dűlök, Kanócom pislogó lángjait szemlélem, A képzelet égi álmába merülök, S egy szebb lelki világ szent óráit élem. Az őszibogárnak búsongó hangjai Felköltik lelkemnek minden érzéseit, S az emlékezetnek repdező szárnyai Visszahozzák éltem eltűnt örömeit. Életem képe ez. — Már elestvélyedtem, Beborult az élet vidám álorcája! Még két mulatótárs van ébren mellettem: A szelíd szerelem hamvadó szikrája S bús melancholiám szomorgó nótája. 38