Reformkori magyar irodalmunk és a gondűző borocska (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 3. 1991)

Németh József: Szüretek, présházak versek anno 1800

Németh József SZÜRETEK, PRÉSHÁZAK, VERSEK ANNO 1800 E hangulatos, szép tájon, a konferenciánknak is otthont adó Balatonfelvidéken már a rómaiak sem kényszerültek arra, hogy amforáikat a távoli Itáliából szállított borral töltsék meg. A magyar história egyik első okleveles emlékében, a ve szp rém-völgyi apácakolostor részére 1002-ben kiállított adománylevélben azt olvassuk, hogy a király Paloznakon egy szőlőművelőt rendelt a zárda szolgálatára. I. Endre 1055-ben 20 vincellért adományozott a tihanyi bencés atyáknak. Ettől kezdődően kiterjedt szőlőtermelésről, borkereskedésről vallanak a ránk maradt adatok. Nemcsak a beszedett kilenced, tized mérőinek, akóinak növekvő számáról, hanem annak jó minőségéről is. Oláh Miklós például 1536-ban a dörgicsei bor zamatát magasztalta. A XVI—XVII. században a Dunántúl nagyobb része a török—magyar harcok színterévé válik. A középkori kultúrát felnevelő, ápoló kolostorok elveszítették művelődési szerepüket, a papok helyét a katonák, a könyvekét a fegyverek vették át. Noha a terület soha nem vált néptelenné, lakossága erősen megfogyatkozott. Az összeíró biztosok egyre több falu neve mellé írták a déserta (pusztult) jelzőt. Az állatoktól elhagyott legelőket, a szántatlanul maradt földeket előbb felverte a bozót, majd birtokba vette az erdő. Nem csoda, hogy a folyamatos, szakszerű munkával fenntartható szőlők is megfogyatkoztak. A XVIII. század alapvető változásokat hozott. A lakosság száma legalább kétszeresére nőtt, templomok, kúriák, kastélyok épültek, kialakult a máig is tovább élő településhálózat. A gyarapodó lakosság nemcsak a falukat építi újjá, nemcsak a szántókat töri fel ismét, hanem a vulkáni talajú, napsütötte hegyoldalakra is szőlővesszőt ültet. Bél Mátyás 1730 körül már a badacsonyi, szentgyörgyhegyi és kővágóőrsi borok zamatát dicsérheti. A világosság századának végén a szőlőtermelés, a bor társadalmi szerepe is megváltozik. Addig elsősorban nagy szakértelemmel termelhető, kiemelkedő értékű árucikk, az étkezés, a társasági élet, a vigalom fontos kelléke volt. 1780 táján nemcsak fogyasztása, hanem termelése, főleg szüretelése is társasági eseménnyé vált. (Legalábbis a ránk maradt adatokból erre tudunk következtetni.) Igaz ugyan, hogy XIII. század végi oklevelek már bo28