A Napóleoni háborúk és a magyar nemesség (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 2. 1992)

Vigh Annamária (történész-muzeológus, Budapesti Történeti Múzeum, Kisecelli Múzeum, Budapest): Adalékok a hazai bonapartizmus történetéhez az Országos Széchenyi Könyvtár kézirattárának és a Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeumának forrásai alapján

Vigh Annamária ADALËKOK A HAZAI BONAPARTIZMUS TÖRTÉNETÉHEZ AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR KÉZIRATTÁRÁNAK ÉS BUDAPESTI TÖRTÉNETI MÚZEUM KISCELLI MÚZEUMÁNAK FORRÁSAI ALAPJÁN A napóleoni háborúk korszakára vonatkozó kéziratos források nagy része már feldolgozást nyert a különböző történeti tanulmányokban. Ugyanakkor meggyőződésünk, hogy még számos — talán csekélyebb forrásértékű —, de sok kiegészítő és pontosító információt tartalmazó iratot rejtenek kézirattáraink és levéltáraink. Dolgozatunk gondolati magvát elsősorban az OSZK Kézirattárában található, részben francia, részben magyarnyelvű kéziratok adták, kiegészítve a BTM Kiscelli Múzeumában fellelhető iratanyaggal, illetve az Országos Levéltár bizonyos francia nyelvű anyagával.

1 E források áttanulmányozása is erősítette, néhol bizonyította, hogy közvetlenül, vagy közvetve Napóleon politikája Európa valamennyi népének életét befolyásolta. Anglia, Oroszország, Svédország, Szicília, Portugália mindvégig háborúban álltak a császárral. Mondhatjuk tehát, hogy Európa két táborra szakadt, Napóleon és ellenségei táborára? Valóban ilyen egyértelmű ez a kép? Ha külpolitikai értelemben igaz is az állítás, hiszen a szövetségesek és Napóleon hadseregének csatája zajlik Lipcsében 1813-ban, a bonapartizmus eszméinek terjedését, elfogadását, vagy elítélését, nem a pillanatnyi szövetségek léte, vagy nem léte döntötte el. A vizsgált kéziratok szereplői a legkülönfélébb módon viszonyultak a Napóleon által képviselt eszmékhez, de egy valamiben közösek voltak, a császár történelmi személyisége egyikőjüket sem hagyta érintetlenül. „Én ismerem az embereket, és az én századomat" —írja Napóleon, majd így folytatja — „sokban szerettem volna én a jobbnak visszajövetelét, ha azok akikkel ügyem volt, nem lettek volna olyan nagyon rosszak ... az ő csúszó mászóságuk, az arany és a megkülönböztetés őket lábam alá fektette .. . nem volna valósággal semmi szükségem, hogy tőröket hányjak az ő megfogásukra. Ha én az ő vanitasoknak és a maguk haszna keresésének, a megkülönböztetés és a meggazdagodás mézitalát elejékbe tettem, mint az éhes legyek úgy rohantak reá, hogy jól lakhassanak. Ezeknek a Szlávoknak szükségük volt arra, nekem Szláv okra nem. Mit kell azon 40 000 000 lelkekről mondani, akik azon siránkoznak, hogy én őket elnyomtam. Ezen meggondolások szerint nem lesz nekik semmi békességek, nem is lehet. Ha az Isten visszadná nékik a Paradicsomot, oda kellene azt nékik hagyni, 92