A Napóleoni háborúk és a magyar nemesség (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 2. 1992)

Ódor Imre (levéltáros, Baranya Megyei Levéltár, Pécs): A magyar nemesi felkelés modernizálásának kérdése a napóleoni háborúk korában

Noha a reformtervekben számos használható ötlet, értékes gondolat merült fel, mindazonáltal a javaslatokkal terítékre került jogi, pénzügyi, katonai kérdések egész sorát kellett volna megtárgyalni, mielőtt egy gondosan megszerkesztett, új tervezet országgyűlési megvitatására sor kerülhetett volna. A francia háborúk időszakában (1792—1815) tartott országgyűléseken a hadsereg fejlesztése központi helyet foglalt el. Az állandósuló veszteségek a hadkiegészítés kérdését újult erővel vetették fel. Bécs a nemesi felkelésben potenciális tartalékot látott, melyet a reguláris hadsereg pótlására szeretett volna felhasználni. A rendek a „közös" hadsereget természetesen nem tekintették magyarnak, hivatalosan is mindig csak magyar ezredekről beszéltek.

16 A nemesség szemében a magyar sereg az inszurrekció volt. A nádor ennek tudatában az udvari körökkel is igyekezett ezt megértetni. Álláspontjával azonban egyedül maradt Bécsben. Az uralkodó és környezetének félelme a magyar fegyverektől az 1790-es esztendő bandérium-mozgalmában gyökerezett, s e félelem munkált a nádor reformjavaslatainak elutasításában, illetve elodázásában.

17 A nemesi felkelés szabályozásának kérdése — a Habsburg Birodalom sorozatos katonai vereségei folytán - 1807-ben minden addiginál határozottabb formában került napirendre. A rendi érdekeket akceptáló nádor a probléma kényességére való tekintettel országos bizottság kiküldését javasolta.

18 Jól látta ugyanis, hogy a felkelést kettős veszély fenyegeti, egyrészt a felkelők többségét adó szegény nemesség anyagi tönk szélére jutása, másfelől a keretek állandósulása, amely a haditanács függőségébe kerülését vonhatja maga után.

1 9 Hogy ez utóbbi nem vaklárma, hanem reális alternatíva volt, alátámasztja a hadsereg főparancsnokának, Károly főhercegnek nyilatkozata, melyben kinyilvánította, hogy az újraszabályozott inszurrekciónak az ő rendelkezésére kell állnia.

20 Az udvari — koránt sem egységes — álláspont módosulásában egyéb tényezők is közrejátszottak. Az 1790-es években még a nemesi felkelés gondolatától is irtózok meggyőzetve az udvarhűség megannyi jelétől és — paradox módon — hadba szállásai által bizonyított kétes értékéről, nem az elszakadási törekvések letéteményesét látták immáron benne. Egyre inkább teret nyert az a nézet, hogy csak a jól szervezett és begyakorolt, a kor hadművészeti követelményeinek megfelelő hadsereg tudja a honvédelem feladatát ellátni, s nem állíthatnak túlzott elvárásokat az alkalmi, irreguláris alakulatokkal szemben. Károly főherceg egyértelműen a reguláris katonaság számának emelését, illetve létszáma tartósításának szükségességét hangsúlyozta. A nemesi felkelést a középkori hűbéri rend idejétmúlt maradványának tartva rámutatott, hogy a felkelések, melyeknek nincs kellő idejük a megalakulásra és 84