A Napóleoni háborúk és a magyar nemesség (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 2. 1992)

Ódor Imre (levéltáros, Baranya Megyei Levéltár, Pécs): A magyar nemesi felkelés modernizálásának kérdése a napóleoni háborúk korában

A török kiűzése és a magyar rendi-nemzeti függetlenségi kísérletek után a győztes Habsburgok megkezdték Magyarország saját igényeiknek megfelelő újjászervezését. Hosszas tárgyalások után az 1715. évi országgyűlésen a nemesség előjogainak, mindenekelőtt adómentességének fenntartása és a sorkatonai szolgálat alóli mentessége fejében formálisan is elismerte a közös (állandó) hadsereget, melynek különböző formációi már közel kétszáz éve harcoltak Magyarországon. Az 1715: 8. te. korszakhatárt jelent a magyar hadtörténetben. Az állandó, „idegen hadsereg" elismerésével a nemesség lemondott az állami önállóság egyik leglényegesebb komponenséről, a nemzeti hadseregről és csupán az e szerepben tetszelgő nemesi felkelést tartotta fönn.

10 A nemesség azzal, hogy a legkényelmesebb és legkisebb terhelést szem előtt tartva, országa és saját biztonságát az uralkodóra, illetve hadseregére bízta', végképp elszokott a fegyverforgatástól, s egyúttal nevezetes emléket állított saját szűkkeblűségének. Az udvar és a rendek kompromisszumaként megszületett 1715: 8. te. ugyanakkor csak felszínesen érintette a nemesi felkelést és szabályozásával adós maradt. így válhatott a nemesi kötelezettség burkolt megfogalmazása Bécs és a magyar nemesség lappangó ellentétének egyik forrásává, és az országgyűlések vissza-visszatérő napirendi pontjává. A nemesi felkelés jóidéig úgy tűnt, Bécs számára végleg elveszítette jelentőségét. A francia háborúkat megelőzően csupán egyszer került sor hadba hívására, az osztrák örökösödési háború kezdetén, 1741-ben, amikor a fellelkesült rendek „életüket és vérüket" ajánlották fel a magát oltalmukba ajánló fiatal királynőnek, Mária Teréziának. Kevésbé ismert, hogy a magyar nemesség nagyvonalúan lovagias ajánlata (melynek kapcsán adómentességének törvénybe iktatásáról sem feledkezett meg) az udvari körök ellenzése miatt csaknem kudarcba fulladt. A rendi törekvés, az önálló magyar seregrészként való alkalmazásra, itt került szembe először azzal az udvari elképzeléssel, amely az inszurrekciót a birodalmi ezredek kiegészítésére kívánta felhasználni. Az ellenségtől fenyegetett uralkodó, s a megegyezésre hajlandóságot mutató rendek kompromisszumaként született meg végül is az 1741. évi 63. te. az általános felkelésről, amely a személyes felkelésen kívül — egyedi esetként — a portális felkelést is elrendelte.

11 A viszonylag békés 18. században ezt követően több mint fél évszázadig nem szólították hadba a nemeseket. A 18. század végétől a Habsburg birodalmat is sújtó hadiesemények a magyar nemesi felkelés bevetését újfent szükségessé tették. Korszerűtlensége akkor bizonyult be — mégpedig látványosan —, amikor a napóleoni háborúk idején 12 éven belül négyszer is fegyverbe szólították. A kései hadba hívás, a kiállítás lassúsága, illetve a korai békekötések következtében az első három alkalommal (1797, 1800, 1805) nem került szembe az ellenséggel. Nem így 1809-ben, amikor a reguláris csapatokat támogatva — a hírhedté vált győri 81