Vajkai Aurél: Tihany. Szabadtéri Néprajzi Múzeumok Veszprém megyében (Veszprém, 1970)

Láthatunk itt szalmából font méhkasokat is. Ezekkel kapcsolatban meg kell emlékezni a régiek méhés%kedéséről. Az 1055-ben keltezett tihanyi alapító oklevél két méhészről és ötven kas méhről tudósít, a méhészkedés tehát vidékünkön már egészen korán ismeretes volt. Általában azonban arra vonatkozólag, hogy az egykor gazdasági szempontból oly fontos méhtartásból mennyi esik a Balaton mellékére, közelebbi adataink nincsenek. Egy 1795-ben megjelent méhészkönyv ugyan azt írja, hogy a somogyi, a baranyai és a Balaton melléki méhes gazdák a tapasztalatból igen tanult méhészek. Több érdekes adatot olvashatunk azonban az 1816-ban megjelent Gazdaságos méhtartás c. könyvben, ami a többek közt azt mondja, hogy a Balaton melléke alkalmas a méhtartásra. Leírása szerint az egyik községben a méhes az ablak alatti kiskertben, a másikban a tornácon volt, de tartották a méheket a hidas (disznóól-fajta) padlásán is. A jól készített szalmakast a deszkafalúnál alkalmasabbnak találták. E régi tudósításokból arról is hírt hallunk, hogy a szorgalmas mehecskék egy csepp mézért átrepülték volna a Balatont. A Bakony méhtartása kevésbé volt jelentős, itt régebben az erdei vadméheket furfangos módon kutatták fel: szarvasagancsból faragott kis tartóba mézet öntöttek, azt az erdőben valami tisztáson elhelyezték és megvárták, amíg két-három méh rájön és megrakodik. A jóllakott méh elröpült, majd nagyhamar többedmagával visszajött. Most a röpülés irányát megfigyelték, abba az irányba a kis mézes-tartót továbbvitték, a méhek újra eljöttek, és mindezt folytatva, végre is odaértek az odús fához, a méhek tanyájához, s ezt aztán megfelelő időben - rendszerint éjjel - kifosztották. Manapság aránylag kevés helyen találkozunk falusi méhesekkel. Nád-, zsuppkéve-, ritkábban kőfalú méhesek láthatók az udvarban, elvétve a szőlőhegyben. A háznál szalmából fonott méhkasokban tartják a méhcsaládot, a Bakonyban felbukkant azonban ember formájúra faragott fatörzskaptár is. Olyan eset is előfordult a Bakony vidékén, hogy az erdőben talált odús fát, amelyben a méhcsalád megtelepedett, egyszerűen kivágták, hazavitték és a kertben felállították. Méz és viasz a mézeskalácsosok fontos nyersanyaga, a bábosság régebben meglehetősen kiterjedt mesterség volt, néhány helyen (pl. Keszthelyen) még napjainkban is tevékenykedik bábos mester, s különösen vásárok, helyi búcsúk alkalmával jelennek meg változatos termékeikkel, mézes édességekkel, különböző formájú, népművészeti jellegű bábokkal. Nemkülönben ugyanakkor árusítják a lányok, menyecskék kedvenc italát, a mézből készített édes márcot. Régebben viaszból öntötték az emberi alakot, testrészt, házat, állatot ábrázoló ún. offereket, amiket a betegek helyeztek kegyhelyek szobrához vagy az oltárra a bajba esettek, a segítségre szorulók. Az 1940-es években még javában virágzott az offerekkel való kereskedelem. A KAMRA