Vajkai Aurél: Tihany. Szabadtéri Néprajzi Múzeumok Veszprém megyében (Veszprém, 1970)

A halfogás sikere nagy részben a jól megválasztott tanyahelytől függ. A halas vizeket vonyókra, vetőkre osztották fel, ahol a hálókat halászatkor kivethették, így a Tihanyhoz tartozó tőrész harminchat vonyóra volt felosztva, a legtöbb vonyó a partrésztől vette a nevét. Beszélnünk kell még a tiszai halászokról, akik 1862ben jelentek meg először a Balaton mentén és kezdték itt módszereiket alkalmazni. A tiszaiak hozták meg a Balatonra a haltermelés modern eszközét, az eddiginél sokkal nagyobb paráshálót, megtanították a balatoniakat a tömeghalfogások értékesítésének munkamódszerére, általában ők teremtették meg a Balaton mentén a hivatásos halászatot, s ezzel a nyári halászat is rendszeressé vált. A két legősibb halászati módot, a gardahalászatot és a jégi halászatot azonban a tiszai halászok működése nem érintette, sőt a jégi halászatot még a gépesítés sem tudta befolyásolni. A tihanyi gardahalászat helyi specialitás, s tudós megfigyelők már a múlt század elején leírták e különös halászó mód lényegét. Ősz végén, amikor a garda vándorlásában hatalmas, sűrű tömegekben jelentkezett, halászatra indultak a tihanyiak. Az egész halászbokor kiszállt, az egy hegyenjáró kivételével, csónakon a vízre. A hegyenjáró pedig a tihanyi hegyre ment, a tekintőkre (Nyárshegy, Akasztó, Pusztatemplom, Sóspartok hegye, Csúcshegy stb.) és onnan megfigyelve a Balatonban nagy tömegekben jelentkező gardát, kabátjával, halásztarisznyájával vagy zsákkal jelt adott a csónakokban várakozó bokornak. Még az 1930-as években akadt öreg tihanyi halász, aki tudta a tihanyiak egyezményes jeleit, pl. ha tarisznyájával háta mögül előre csapkodott: előre! a vezényszó. Ha jobbra vagy balra csapkodott: jobbra vagy balra az irány. Ha balra dűlve a földre vetette magát: vessétek ki a macskátI Ha csomóba fogott ruhával szétvetett lába közt hátra csapkodott: riasszátok! stb. Ha a bokor már közel volt a halhoz, s a halat maga is meglátta, nem volt szükség a hegyenjáró szemmeltartására. A jeladásnak megfelelőleg a csónakosok leeresztették a macskát, a hálóval a tömeges gardát körülkerítették és kivonták. Egy-egy sikerült fogás száz mázsa halat is kivetett a szárazra. Herman Ottó írta le ily szépen a gardahalászatot, bár bizonyos kérdések még tisztázatlanok. így manapság soha nem hallunk arról, hogy valaki is megfigyelte volna a tó elszíneződését. De arra sem folyt még kísérlet, hogy a vízről valóban meg lehet-e látni a Csúcshegyen vagy az Akasztón tevékenykedő hegyenjáró kabátlengetéseit. Meglehet, hogy a megfigyelő nem ilyen magasról, messziről kémlelte a vizet, hanem annál jóval közelebbről, a hegyoldalból, ahonnan jeladásait észre is vehették a csónakból. A látott hal fogása mindenesetre érdekes és jellegzetes halászási mód volt Tihanyban. Máshol a Balatonon aligha lehetett, mert mindenütt távolabb esnek a tótól a környező hegyek. A HALASZCÉHHÁZ FÉSZERE (RÉSZLET)