Vajkai Aurél: Nagyvázsony. Bakonybél. Szabadtéri Néprajzi Múzeumok Veszprém megyében (Veszprém, 1970)

A NAGYVÁZSONYI MÚZEUM A KÖZSÉG ÉS CÉHEI Nagyvázsony jelentőségét a múltban kedvező földrajzi fekvése határozta meg. Már a rómaiak korában is fontos hadiút vezetett itt keresztül, s ez stratégiai jelentőségét a középkorban is megtartotta. Az út az Adriai tenger vidékét kötötte össze az északi területekkel. A honfoglaló magyarok idején a Vesen nemzetség telepszik meg e vidéken. Különösen jelentőssé válik 1472-ben, amikor Kinizsi telepszik meg itt, s Vázsony 1478-tól már mint mezőváros emelkedik ki a községek sorából. A török háborúk alatt meglehetősen katonai jelleget kap, a XVI-XVII. században végvári katonák lakják, de közben, a háborúk során pusztul is. A XVIII. században újabb bonyodalmak keletkeznek, ahogy ezt más dunántúli helyeken is tapasztalhatjuk: az uraság nem akarja elismerni a korábbi mezőváros jellegű település jó részben katonai szolgálatokat végző lakosságának előjogait és jobbágysorba akarja süllyeszteni. Ugyanezt figyelhetjük meg Keszthely akkori történetében is: a lakosság egy része a földesúri önkény elől kivándorol a szomszédos szőlőhegyekbe és ott alapítja a hegyközségeket. Nagyvázsonyban is a lakosság egy része elhagyja a községet, máshová költözik, helyét német telepesek foglalják el. Ennek eredménye, hogy az 1900. évi összeírás szerint Vázsonynak 1382 magyar, 840 német lakosa volt. Vázsony határa meglehetősen rossz termőtalajú, a föld tele van kővel, így keveset termeltek. Igaz, ott a közelben a Bakony erdeje és ez lehetőséget nyújtott a kiterjedt állattartásra. Híres volt annak idején a bakonyi disznótartás, a XVIII. század végén megszaporod25 nak a birkák is. Jó legelőterületek is voltak, s az erdő