Vajkai Aurél: Bakonybél. Szabadtéri Néprajzi Múzeumok Veszprém megyében (Veszprém, 1970)

A PAJTA nap alatt kiég a kúp, természetesen közben állandóan figyelni kell, nehogy lángra kapjon. A művelethez maguk szerkesztette egyszerű faeszközöket használtak. A més^égetés tüzelőanyagát szintén a Bakony adja. A XVIII-XIX. század fordulóján híresek a koppányi, s^őcsi, rátóti mészégetők. A munkamenet a következő: kerek gödröt ásnak a földbe, föléje nagyobb kövekből boltozatot építenek, majd erre fokozatosan mind kisebb és kisebb köveket raknak, az egészet szalmával és sárral fedik, majd az egyik oldalán nyílást vágnak, ahol meggyújtják. Négy ember egy hétig vágta a tüzelni való fát, három napig rakta a mészégető kemencét, minderről a XVIII. század végén kapunk híradást Kitaibeltől, a nagy botanikustól. A mészégetés a XIX. században már lehanyatlott, ámbár a szentgáli tanyás még égetett meszet az 1940-es években saját használatára: erdeje volt, közel a tanyájához, mészkő pedig mindenütt akadt. A bakonybéli Skansen területe hivatott arra, hogy az említett kunyhót, a szénégető kúpot és a mészégető kemencét bemutassa.