Vajkai Aurél: Bakonybél. Szabadtéri Néprajzi Múzeumok Veszprém megyében (Veszprém, 1970)

A MÚZEUM Szép, felül barokkosan ívelt nagy kapun jutunk be a bakonybéli Skansen épületek udvarába, bal oldalt a régebbi kisházzal, jobb oldalt az ívelt, oszlopos gá­dorú nagyházzal, szemben hátul pedig a pajtaépülettel. A kisház eredetileg háromosztatú. füstös konyhájú ház volt, eléje azonban 1895-ben egy üzlethelyiséget építettek, s majd az egyes helyiségek bejáratain is módosítottak, így az eredeti szerkezet eléggé meg­változott. A kisház első helyiségében a község történetét fel­vázoló, nemkülönben a bakonybéli famunka jelentő­ségét érzékeltető kiállítás nyert elhelyezést. A konyhát valószínűleg századunk elején alakították át, amiben most a kiállításon elsősorban a kenyérsütés eszköz­anyaga szerepel, mint dagasztó teknő, szakajtó kosár, szakajtókendő, pemet, kovászvakaró, keresztfa, sütőlapát, szénvonó stb. A kisház szobája a.faeszkö'zök készítésének szerszámait hivatott bemutatni, mint a toport, vonókést, vésőt, gyalut, fúróLfSzekercét, bárdot stb. A falon szegre akasztva érdekes mértékek láthatók, mint villa, járom, gereblye-, tragacskerék-, gyerekvillamérték. A munkamenet egyes fázisait hivatottak érzékeltetni a járomdarabok, fogak, gereblyefejek, több villa kalodában stb. Ha télen a szobában végezték a famunkát, abból a bútordarabo­kat kivitték, s ebben a szobában akkor nem is lakhat­tak, mert az éjjelre száradni behordott fa lehűtötte és nedvessé tette a levegőt. A szerszámok egyes darabjait itt faragták ki, s tavasszal a szabadban állították össze. A nagyháznál első pillanatra feltűnik a szép íves, oszlopos tornác, ami eredetileg bolthajtásos volt, de kb. századunk elején ezt kibontották. Eredetileg ez a ház is füstös konyhás lehetett, jelenleg cilinderkémé­51 nyes. A konyha mindkét oldalán egy-egy szoba van,

Next

/
Thumbnails
Contents