Vajkai Aurél: Bakonybél. Szabadtéri Néprajzi Múzeumok Veszprém megyében (Veszprém, 1970)

SOBRI ÉS CSALÁDJA (EGYKORÚ RAJZ) megkívánta. De megtudták ezt a többiek és elítélték: kihozatták a bekötött szemű papot a falubóí

s a pap a bűnössel elvégezte a szokásos ájtatosságot, majd visszatért. De még nem haladhatott messze a gyóntató az ítélet helyétől, midőn meghallotta a tompa durranást, ami a bűnös kivégzését jelentette. A Bakonykoppánytól - Bakonybélig húzódó Gerence völgyében az egyik oldalhasadékban mutogattak is annak idején egy egyszerű fakeresztet, a kivégzett szegénylegény síremlékét. A betyárok soha sem zaklatták a bakonybéli vagy a zirci apátságot, legfeljebb arról volt szó, hogy időnként élelmet kértek. Egyszer előfordult, hogy palacsintára lévén étvágyuk, éjfélkor kellett a beteges tisztviselőnének felkelnie és kedvüket teljesítenie, de azután békével távoztak a szegénylegények. Néhány bakonyi betyár úgyszólván világhírre tett szert. A legendáknál azonban a történeti hitelességű valóság sokkalta egyszerűbb. Sobri Jóskáról is, a múlt század legendás hírű betyárjáról, akit a romantikus irodalom egyszer előkelő, család elsőszülött sarjának, máskor halála után évtizedek múlva is álnév alatt élő becsületes embernek mondott, a ponyvaízű történetek lehámozása után sokkal egyszerűbb életrajzot kapunk. Nagy tetteket nem lehet róla kimutatni, kis zsarolásokból alakult, nem nagyvonalú betyáréletét inkább a közvélemény romantikus szemlélete növesztette naggyá. 1837-ben üldözőitől körülvéve főbelövi 4

Z