Vajkai Aurél: Bakonybél. Szabadtéri Néprajzi Múzeumok Veszprém megyében (Veszprém, 1970)

került ki. Az akolban tavasztól hal uk a birkák, itt is ellettek, nyár utóján azonban 1 zahajtották, mert ekkor már a falu közelében kge tték a tarlókon. Az állatok különben hetente egys. r.uí k w >tak, az aklok mellett felállított sózó vályúki ol Úgy látszik, hogy a birkanyírás a pénzkeresésen kívül szórakozást, mulatságot is jelentett, ahogy ez már a közös falusi munkák eleven ritmusával együtt járt. 30-50 lány, asszony ment el a birkanyírásra, rendsze­rint a tapasztalt, ügyeskezű juhásznék. A birkaakolban bonyolították le a nyírás műveletét nagy ollóval, fel­elevenítve közben néhány hagyományos szokást. Ha birka levágására került a sor, lefejtett bőrét a ju­hász maga készítette ki, a kidolgozott bőrből a juhász­nék bekecset, pruszlit varrtak, míg a ködmönt, bundát már az erre hivatott mesterember készítette. Jellemző, hogy a pásztorok a múltban eléggé elkülö­nültek a helybeli gazdáktól, társadalmilag nem keve­redtek a gazdaréteggel. A múlt század vége felé, száza­dunk elején a gazdasági változásokkal a páztorok rendje lekopott, elszegényedett, kivéve a juhászokat, akik közül többen elég hamar meggazdagodtak, jó sorba kerültek, de a társadalmi válaszfal akkor is megmaradt a pásztor és a gazda közt. A különböző hivatású pásztorok közt bizonyos népi rangsor alakult ki, itt a Bakonyban a juhász minden Léren magasan a gulyás, a csordás, a kanász felett állt. Jellemző, hogyha a juhász éppoly polgári öltözetet is viselt, mint akármilyen falusi ember, magatartásából, járásából, kalapja állásából fel lehetett ismerni a juhok gondozóját. Bizonyos kiveszőfélben levő szokásokat, hagyományokat a pásztorok, elsősorban a juhászok őrizték meg, így például érdekesek voltak a sok régi népszokást íei(_l_venítő juhászlakodalmak. Végül pedig, de nem utolsó sorban rá kell világítani a pászto­roknak, éppen a juhászoknak kimagasló művész­kedő képességeire, hisz még napjainkban is a legszebb népművészeti tárgyakat, faragásokat - a pásztorok készítik. BIRKAAKOL AZ ERDŐBEN

Next

/
Thumbnails
Contents