Vajkai Aurél: Bakonybél. Szabadtéri Néprajzi Múzeumok Veszprém megyében (Veszprém, 1970)

SPANYOLOZOTT TÜKRÖS BETYÁRÁBRÁZOLÁSSAL voltak ugyanis a szűr alapanyagának, a szűrposztónak készítői. A szűrposztóból varrták aztán a veszprémi szűrszabók a szűrt, amiből egy fejér megyei vásáron ezer darab is elkelt. Erdőben legeltették a birkát, egy ,,fóká"-ban (falkában) 300-500 állatot. Hétszámra őrzött a juhász, azt se tudták, merre jár. Természetesen később az erdőtörvények meggátolták az erdei legeltetést, bár még az 1940-es évek elején is akadt juhász, akinek erdeje volt, ahová birkaaklot épített, ide hajtotta ki tavasszal a birkát és csak júniusban hozta haza nyírásra. A birkafalka őrzése egyszerűbb a marhánál, a disznónál, mert könnyebb egy csomóban tartani, megy a szép tulajdonnévvel (Virág, Huszár, Nyakas, Sudár, Szőke, Csákó) felruházott vezérürü után. A juhász okos segítőtársa még ma is a kis pumi. Még télen is kihajtották a birkát, ha nem is rendszeresen, talál az magának az erdőben fahegyet, szederinda levelet, fáról lehullott mohát stb. Régebben a kaszálás után a réteket trágyáztatták a birkával: a birkát kerítésbe, is^tringába zárták, egy-két éjjel ott maradt, aztán felszedték a kerítést és a mellette levő területen újra felállították. Érdekesek voltak a juhok részére épített különböző formájú nyári aklok, szállások. Legszívesebben fák közé az erdőben építették a lényegében véve ágasfás, födélfás, szalmatetős aklokat, oldalfalukat pedig vesszőből fonták, esetleg be is sározták, így minden építőanyag az erdőből KANÁSZOK CIFRASZÜRBEN