Vajkai Aurél: Bakonybél. Szabadtéri Néprajzi Múzeumok Veszprém megyében (Veszprém, 1970)

copf, empire bukkan fel a támlák faragásában s olykor faberakással (intarziával) készültek a névkezdőbetűk és a készítés évszáma. De intarziás kivitelben figurális kompozíció is felbukkant, pl. egy táncoló alak. Ha az évszámokat megfigyeljük, könnyen megállapíthatjuk, hogy a népi faragásban jelentkező történeti stíluselem a valóságos művészettörténeti időponthoz viszonyítva jóval később bukkan fel, pl. copf faragású széktámlát alkotott a múlt század közepén is mestere. Mindent egybevetve csak csodálható az egyszerű faragók nagyszerű formaérzéke, a kivitelezés biztonsága, az egész munkának kimagasló művészi értéke. Hasonlóképpen bámulatos a szinte hihetetlen változatosság, a formagazdagság, mert úgyszólván alig találunk a széktámlák közt megegyező darabokat. A műgyűjtők nagyra becsülik a bakonyi faragott támlájú székeket, annál kevesebb becse, értéke van a mai parasztházban, ahol legfeljebb mint kedves családi emléket őrzik, de a támlában rejlő szépséget figyelemre sem méltatják, a szék a legtöbbször kikerült már a konyhába, a kamrába, a fészerbe. Barokk vonalvezetésű szépen faragott sarokpad akad még a házban, de eredeti helyén, a szoba sarkában már meglehetősen ritka. Inkább a hátsó szobába állítják, s a legtöbbször a sarokpadnak az a sorsa, hogy rövidesen kettéválasztják, s mint félpad a kamrába, a gádorra kerül, ahol már nem mint ülőalkalmatosság, hanem inkább raktárpolcként szerepel, amire mindenfélét, zsákot, göncöt, rossz cserépedényt, kacatot raknak. Különben a sarokpad is változatosan díszített, vésett, faragott, intarziás ékítményekkel, leggyakrabban virágmotívumokkal, az első tulajdonos nevének monogramjával, a készítés évszámával. Megemlíthetem itt, hogy amíg a bakonyi magyar falvakban a szék-, sarokpadkészítéssel már a múlt század második felében felhagytak, addig a bakonyi német falvakban még találhatók jelen századunk első negyedében készült szép intarziás bútorok. Láda még sok helyen akad, a szegényebb háznál a szobában, régi nemeseknél, jobbmódúaknái a konyhában, kamrában vagy még ennél is távolabb, a padláson, a legtöbbször erősen szúette, megviselt állapotban. A ládát a legtöbbször szerény, vésett ékítményekkel, itt-ott faberakással és csak kivételesen festett mintákkal cifrázták. A díszítés mértéktartó, nem zsúfolt, s itt tulajdonképpen ugyanaz a harmonikus kisnemesi ízlés jelentkezik, amit a széktámlákon tapasztalhatunk. A köztudatba annyira bement, harsogó színű tulipános láda vidékünkön ismeretlen. A keményfa asztalnak egyik, kecskelábas, alul nagy fiókos változata több százados múltra tekinthet vissza, olyik asztal szintén intarziás díszítésű. A szoba eléggé lényeges bútortárgya a legtöbbször háromfiókos j-üblat, a biedermeier kor kedvelt almáriuma, kezdve a XIX. század eleji empire veretes szép daraboktól a legújabb kor sárgára pingált asztalostermékéig. Az almárium teteje tele van csecsebecsékkel, fényképekkel, bazáráruval és itt-ott régi, értékes herendi porcelánnal. Az ágyon szerény barokk vonalvezetésű faragás jelentkezhetik, de akad ennél sokkal díszesebb, mennyezetes ágy is, festett dísszel, intarziás ékítményekkel. A 2 2