„...Illő hozományokkal felszerelve...” Kiss Ilona magángyűjteményének textíliái

mestergerendán." (Guzsahét a húsvét előtti nagyböjt harmadik hete, ekkorra illett befejezni a fonást, csak a lusta asszonynak maradt fonnivalója, ami szégyen volt.) E kétféle vászonnemű az ünnepélyesség kifejezője, a pompa emelője s a közösség számára szolgáló látványosság tárgyiasult formája, a család reprezentációjának tartozéka volt. A halottaslepedők a leghosszabb élettartamú kultikus textilek, amelyek közül a korai darabokat még eltemették az elhunytakkal. A század elejétől azonban már csak az asszonyok által megvetett halottas ágyra terítve használták a temetésig. Ékítményeik: csillagok, „halottvezető" vagy „halottkísérő madarak", közöttük négyágú fenyőfa, az életfa, zárósorokként pedig szekfűk és „tőfalevelek" (tölgyfalevelek). Jobbról balra haladva mindig tíz madarat és tíz fenyőfát hímeztek rájuk. Színeik: fehér alapon fekete: öregeké; fehéren bordó: középkorúaké; fehéren piros: fiataloké; fehéren sárga: gazdagoké - vagyis a színeket az életkornak megfelelően alkalmazták. Mind színeik, mind mintakincsük jelképes volt. A készítők és a használók halállal és túlvilággal kapcsolatos elképzeléseit jelképekben megfogalmazva közvetítették. Többségüket egy kisebb vagy nagyobb közösség számára dolgozó specialisták készítették. „...a halottas ágyat otthon vetették meg, földig érő, gazdagon hímzett halottaslepedővel díszítve... megvetése nem volt gond. A legszegényebb háznál is kéznél volt a lepedő. Ott kellett lennie a féijhez ment leány hozományában. Ha a családtagok nem értettek kivarrásához, mással hímeztették. Fizettek érte. Volt fiatalasszony, aki annyi darabot kapott, ahány tagú családba került...