Koncz Pál: Papírmívesség és könyvművészet Veszprém megyében a 18-20. században (Veszprém, 2017)
Tanulmányok - Restaurálás és műtárgyvédelem
RESTAURÁLÁS ÉS MŰTÁRGYVÉDELEM a szögcsúcsok enyhe - a papírtekercsek ívelését utánzó - kartusszerű felpöndörödése jellemző. Ezt láthatjuk Beriszló Péter sírkövén is. A forma a 15-16. században elterjedt megoldás volt Itáliában, különösen Firenzében. Egyházi címereknél is, pl. II. Pius és II. Gyula címere esetében, akikkel Beriszló szoros kapcsolatban is állt. Mivel ennek a kifejezetten olasz típusú pajzsnak az elterjedése Közép-Európában igen korlátozott volt, talán azoknak az itáliai kőfaragóknak az egyike készíthette, akik Lengyelországból Esztergomba jöttek 1525-ben, elsősorban márványbeszerzés céljából. Egy másik elképzelés szerint Statileo Jakab, trogiri lapicida (kőfaragó) lehetett a címeres sírkő mestere tekintve, hogy az építtető Statileo János volt, aki akár rokoni kapcsolatban is állhatott vele, de legalábbis mint trogiri, Statileot ismerhette. A sírkő feltehetően 1525-ben készült. A címeres faragott sírkő rekonstrukciója A leletet restaurátorműhelybe kerülésekor lefényképeztük, mely felvételen a durván egymáshoz igazított töredékegyüttes látható tisztítás előtt. (1. kép) Az egyes töredékeket pár százalékos zsíral- kohol-szulfát oldattal tisztítottuk, a makacsabb ásványi rárakódásokat, amelyek csak kis foltokban jelentkeztek, a későbbi kiegészítésig érintetlenül hagytuk. Hordozható fa „tróglit" készítettünk a lelet számára, hogy a mozgatás, fotózás és a rekonstrukciós rajz készítése alatt a kőanyag ne sérüljön meg. A megtisztított darabokat összeillesztettük. Az összeállított, de nem ragasztott címertöredéket aprólékosan átvizsgáltam, így „rejtett" támpontokat találtam a hiányzó részek indításaként, illetve a felső faragott szint alatti síkon olyan faragási, megmunkálási módjukban különböző, egymástól élesen elhatárolódó felületeket, amelyek jelezték a már hiányzó faragványrészlet, illetve motívum kontúrjait vagy annak legalábbis az irányát, ívét. Ezek a részletek segítettek a rekonstrukció reális elkészítésében. Vázlatokat készítettem, amelyeken megjelöltem a kritikus pontokat, részleteket. Vonalzóval, mérőszalaggal, pontkörzővel és tolómérővel pontosan lemértem az egyes részletek méreteit és egymástól való távolságukat. ívnyi milliméterpapírra felrajzoltam a meglévő anyag képét, hogy a rekonstrukcióban a vonalhálózat bármely adott pontnak két tengelyét szolgálhassa anélkül, hogy a kialakuló rajzot zavarná. Miután a pajzsot osztó hasítékvonal és a jobb oldali mező ép volt, képét szimmetrikusan átvetítettem a bal oldalira, a pólyák indítását meghosszabbítottam az átvetített pajzséiig. Az „alsó", durvábban megmunkált síkon megtaláltam az első, legfelső pólya indítását, így a pólyaszélesség és a pólyaköztávolság méretének birtokában a teljes bal oldali mezőt rekonstruálhattam. A pajzs alól előgördülő szalagmaradványt és a hiányzó püspöki süveg meglévő szalagjának töredékét szintén átvetítettem a hiányzó mezőre. A pajzs alsó, íves záróvonalát a következőképpen határoztam meg: az átvetített oldalélnek azt a pontját vettem alapul, ahol a harmadik pólya alsó vonala metszette. Ebben a pontban kellett a pajzs alsó, vízszintes záróvonalának végződnie, tehát ez a bal alsó csúcs. Ezért a felső vízszintes záróvonal ívét magától értetődően itt rajzoltam meg. így kialakult a meglévő töredékekből rekonstruálható eredeti állapot (2. kép). A díszítőszalag végződését, a püspöksüveget és a felirat tipogra- fizálását analógiák alapján a történészek rekonstruálták. A sírkő, de legalábbis a faragott címerpajzsa eredetileg festett volt, a még látható pigmentfoltok alapján uralkodó színei a kék és a vörös. Jegyzet 1 A dokumentáció 1976-ban készült. Koncz Pál a töredékekből rekonstruálta a sírkövet, Kovács János kőfaragóépületszobrász pedig restaurálta a töredékeket, és kifaragta a hiányzó részeket. Az elkészült munkával 1975-ben az Országos Restaurátor és Preparátor Pályázaton régészeti kategóriában III. díjat nyertek. Az itt közölt szöveg nem tartalmazza a restaurálási dokumentációt. 330
