Koncz Pál: Papírmívesség és könyvművészet Veszprém megyében a 18-20. században (Veszprém, 2017)
Tanulmányok - Könyvkötők és könyvkötéstörténet
Imre Géza ajkai nyomdász és könyvkötő ban más államosított kisnyomdák volt tulajdonosai, illetve nyomdászai is ott helyezkedtek el, pl. a zirci, a balatonfüredi és több megszűnt veszprémi nyomdából.31 1950 elején a budapesti Wittmann testvérek és embereik 17 kilós kalapácsaikkal törték szét, tették használhatatlanná azokat a nyomdagépeket, melyeket a lezárt magánnyomdákból korábban nem szállíttatott el az államivá lett veszprémi és pápai nyomda saját telephelyére.32 Imre Gézának is végig kellett néznie, hogyan teszik tönkre másodízben megszerzett berendezését, melyet anyai örökségrészből, a Sipos fényképész-féle ház felének eladásából vásárolt. Özvegye visszaemlékezése szerint a betűanyagot, könyvkötészeti díszítőszerszámait, kliséit a pápai nyomdába szállították. A rendőr, aki hivatalosan ott felügyelt az ajkai foglaláson, jóindulatú szemvillanással jelezte az egykori tulajdonosnak, hogy egy könyvkötői ollót megtarthat, eltehet magának... Az addig jókedélyű, fáradhatatlan és ambiciózus nyomdász, aki szenvedélyesen szerette hivatásként megélt munkáját, akkoriban szinte összeomlott. Zárkózott, szótlan emberré vált, aki csüggedten viseli sorsát. Még megpróbálkozott kártalanítást kérni a hatóságokról, természetesen sikertelenül.33 Alkalmazott, segédmunkás, könyvkötő (1950-1975) Egy 1950. szeptemberi igazolás szerint az Észak- dunántúli Nyomdaipari Egyesülés (Győr) irányítása alá tartozó államosított Vida-nyomdában (Veszprém, Kossuth L. u. 35.) Imre Gézát 28/b bérkategóriás betűszedőként alkalmazták. Ajkáról járt be, de nem sokáig: 1951. március 5-én már felmondtak neki. Még a Könnyűipari Minisztériumba is írt, kérve állása meghagyását. Az elutasítás a győri központból érkezett, melyben a „szűk keresztmetszetre" hivatkoztak. Ajánlották, hogy az ajkai ipari üzemek valamelyikében keressen inkább munkát. 1950. november 13-i keltezésű munkakönyvé szerint rendre a következő helyeken kereste ezután szűkös kenyerét: 1951 áprilisától 1952 májusáig a Magyar-Szovjet Alumínium Rt-nél kubikus a generátor-salakozóban. Munkahelye áthelyezéssel ezután 1953. november 23-ig az Ajka és környéke Vendéglátó Vállalat, ahol raktárosi állása „hozzájárulással" szűnt meg. Télen mintegy két hónapig segédmunkás volt a Dunavölgyi Timföld Ipar-cégnél, de nem bírta a hidegben végzendő nagyon megerőltető fizikai munkát rossz lábával. Eddigre megérlelődött elhatározása, hogy otthon végezhető könnyebb munkával, második szakmájával: a könyvkötéssel kísérli megszerezni a kenyérrevalójukat. 1953. december 2-án a devecseri járási tanács ipari csoportjához fordult: „Alulírott kérem, hogy a mellékelt okmányaim alapján Ajka község területére a könyvkötő ipar gyakorlására iparjogosítványt biztosítsanak. A községben könyvkötő iparos nem működik és így az üzemek, intézmények és a lakosság ilyen irányú szükségletének kielégítése kívánatos." A kért engedélyt 599-201/1954.1.19. számon megkapta, majd márciusban belépett a Kisiparosok Országos Szövetségébe. Már három nappal a könyvkötői iparjogosítvány megszerzése után megindította a harcot volt nyomdahelyiségei visszaszerzéséért, melyekbe betelepítették az ajkai Vegyes Kisipari Szövetkezet egyes műhelyeit. Ez a helyfoglalás is beleegyezése nélkül, önkényes eljárással történt. Imre Géza előbb a devecseri járásbírósághoz, majd a járási tanács igazgatási osztályához fordult panasszal, illetve kérelemmel, hogy legalább a kisebbik, sarok-üzlethelyiséget kapja vissza, ahol majd dolgozni tud. Ekkoriban itt 12 fős (!) cipészműhely működött; a volt nyomdahelyiségben pedig szabóműhely. A tanácsi véghatározat Imre kérését „teljesíthetőnek nem találta", mert más megfelelő helyiség „nem áll rendelkezésre". A kisemmizett tulajdonos ekkor elkeseredésében a könnyűipari miniszter helyetteséhez, Csikós Nagy Bélához írt. A fennmaradt fogalmazványokból kirajzolódik a panaszos ellehetetlenült helyzete. Kénytelenségből vett új kötészeti vágógépe egy betonfalú mosókonyhában rozsdásodik, anyagai a lakásban összezsúfolva állnak; ő maga az előszobában és a konyhaasztal sarkán próbál valamit dolgozni, de ez tarthatatlan. A saroküzlet helyiséget végül 1955-ben „visszajuttatták" neki; élete végéig ez lett kötészete. Az államosítás utáni első, kényszerű könyvkötőszerszám beszerzése egy fából készült kéziprés volt, majd egy századfordulóról való lendkerekes (Krause márkájú) vágógép következett. Utóbbit Egerben vásárolta Kun Zoltán belvárosi kötészetéből. Innen szerzett be pár tábladíszítő egyszerűbb klisét is; kereszteket, kelyhet ima- könyv-díszítésekhez. Az 1946 decemberében Gyöngyösön vásárolt felszerelés kötészeti gépei ekkor még megvoltak, Veszprémben elraktároz255
