Koncz Pál: Papírmívesség és könyvművészet Veszprém megyében a 18-20. században (Veszprém, 2017)
Tanulmányok - Könyvkötők és könyvkötéstörténet
Könyvkötők a 18-19. századi Veszprém megyében hogy az itthon született legények külföldi tanulóéveiket elsősorban német és osztrák városokban töltötték. Veszprém megye kötésemlékei jól példázzák, hogy a hagyományok révén kialakult útvonalon vándorló legények, illetve az így teremtődő kapcsolataikat később is megtartó mesterek, a vésnökközpontokban megvásárolva díszítőszerszámaikat, munkáik mintakincsében, de alkalmazásuk ízlésében is döntően németosztrák hatást mutatnak. Gyakran pontos díszítőszerszám-egyezések igazolják mestereink kapcsolatát, lényegében azonos vándordíját a bécsi, pozsonyi, nagyszombati stb. könyvkötőkével. Vaknyomáshoz, aranyozáshoz használt kézibélyegzőik, sávozóik, görgetőik és kliséik gyakran azonos, vagy azonos mintát követő vésnöknél sokszoros példányban készült típusok. Ennek a természetes ténynek adatolt illusztrálását bécsi és veszprémi kötések közötti analógiák példáival későbbi közlésben szándékozom bemutatni. E szerszámvésetek a nyomdászok tipográfiai könyvdíszeihez, cifráihoz hasonlóan a nemzetközi korízlést tükrözik. A kortárs mesterek divatos kötései olykor az összetéveszthetőségig hasonlítanak egymásra, akár pl. Győrben készültek, akár Pápán. Helyhez és személyhez kötésük pusztán a díszítés stílusa alapján lehetetlen - legfeljebb a motívumok kompozíciós alkalmazása, a kötéselemek technikai részletei vagy a színösz- szeállítás mutat egyéni jegyeket. Olykor egy-egy díszítőelem kitüntetetten gyakori alkalmazása hívja fel magára a figyelmet, impulzust adva a párhuzamok kereséséhez. Mindezek érzékeltetik az elsődleges írott forrásadatok jelentőségét, hiszen gyakran kizárólag ezek bizonyítják, hogy az addigi általánosságokkal megelégedő tipolo- gizálás „tipikus bécsinek" vagy „jellegzetes nyugat-magyarországinak" minősített példányai történetesen éppen Veszprém megyében készültek. A barokktól a copfon, az empire és klasszicista stílusdivatokon át a helyi kötések is rendre, meg- késettség nélkül követik koruk ízlését. Kifejezetten régies megjelenést inkább csak egyes céhiratok kötései mutatnak, amiben a céhek mindenre kiterjedő erős hagyományféltése játszhatott szerepet. Mindez azonban a 18. század első felére területünkön kevéssé áll. Pápán 1710-1760 között mutatkozik egy kötéscsoport, melynek példányai a korábbi két évszázad késő reneszánsz német és németalföldi protestáns könyvkötészetének díszítőelemeit mutatják a tradicionális, ún. levéltári kötések szokott kompozíciójában. Ezen vaknyomással díszített fehér timsós sertésbőr- és sötétbarna juhbőr kötések mestere feltehetőleg még egymaga működött, konkurencia nélkül. Nemcsak a városi szervezeteknek - céheknek, hegyközségnek - dolgozott, de egyformán foglalkoztatta a város földesura: az egri püspök gróf Esterházy Károly, a plébánia, a rendházak, valamint a református gyülekezet és Kollégiuma. Ez az anakronisztikus megkésettség mutatkozik meg pl. a pápai ferencesek 1735-ben készült kéziratos antifonáriumának kötéstábláján9 is, ahol az evangélisták és attribútumaik medalion-képeivel díszített görgetős keretezésben a táblaközépen olyan rombikus arabeszkklisé szerepel, mely az előző évszázad német és németalföldi kötéseinek jellegzetes eleme. Ezekről a szoros egyezést mutató kötésemlékekről, még ha pl. a helyi uradalom birtokkönyveiről vagy a városi Református Eklézsia I. Anyakönyvéről van is szó, kezdetben fel sem tételeztem, hogy helyben készült munkák. Az egyes könyvek könyvtest- és előzékpapírjai papírtörténeti vizsgálata e kötéscsoportnál is megerősítette a helyhez kötést, ugyanis a városban 1729-1766 között fennállott papírmalom készítményeiről van szó. A történeti Veszprém vármegye és a mai köz- igazgatási terület határa nem azonos; a Balaton- felvidék sávja túlnyomórészt Zalához tartozott. Ezért sincs szándékomban Keszthely és Tapolca könyvkötészeti kutatása. A sümegi Szent Ferenc rendi könyvtárból származó eddig megismert néhány 18. századi kötésemlék viszont Pápán készült munkának bizonyult.10 Pápán és Veszprémen kívül a tárgyalt időszakban két helységben működött még könyvkötő: Várpalotán és a református kisnemesi lakosságú Szenkirályszabadján, amelynek magas színvonalú egyházi iskolája is volt. A 18. század közepén e faluban két mesterről tudunk; egyikőjük utódai már Veszprémben telepedtek le. Figyelemre méltó, hogy Pápán és Várpalotán is volt egy-egy zsidó könyvkötő. Mindkét városnak számottevő lélekszámú zsidó iparos-kereskedő lakossága magyarázza ezt. A mesterek között gyakran találunk nemeseket. Ezen adatok részletes ismertetésével, értékelésével, a könyvkötők társadalmi szerepének kutatásával Hudi József foglalkozik.11 Ezúttal csak néhány érdekesebb példát említek. Egyes könyvkötők világlátottságuk, olvasottságuk, tisztes életvitelük és munkájuk révén hamar kiemelkedtek és köztiszteletet élveztek. Szépen példázza e megbecsülést nemes Szombathi Pál 127
