Rainer Pál: 31-es morzsák. Dokumentumok, adalékok, apróságok a m. kir. 31. veszprémi honvéd és népfölkelő gyalogezredek történetéhez és utóéletéhez 1914-1941 (Veszprém, 2017)

„Ma még piros élet, holnap fehér álom…” (Bevezető)

BABOS DEZSŐ (Veszprém, 1884. március 9. - Budapest, 1970. november 20.) 1899. auguszts 27-én lépett be a piarista rendbe Vácon. 1905. április 20-án tett örök fogadalmat. 1907. június 27-én szentelték pappá. 1901-1902 között végezte a gimnázium 7-8. osztályát Kecskeméten. 1903-1906 között teológiát, valamint az egyetemen magyart és latint hallgatott Kolozsváron. 1907-től gimnáziumi tanár Debrecenben és Szege­den, 1908-1912 között Szegeden, 1913-1924 között Veszprémben (magyar, német, latin, gyorsírás, valamint 1916-1917-ben magyar óraadó tanár a veszprémi felsőkereskedelmi iskolában is), 1925-1928-ban Budapesten, 1928-1933-ban ismét Veszprémben, 1934-1941-ben újra Szegeden. 1942-ben beteg volt Szegeden. 1943-1946 között gimnáziumi tanár, vicerektor és gazdatiszt Tatán. 1947-1948-ban vicerektor és spirituális Mernyén. 1949-1950-ben vicerektorként nyugalomban Nagykanizsán. 1951-1956 között nővéreknél Baracskán. 1957— 1970 között nyugdíjban Budapesten. (Irodalom: Kegyes-tanítórendiek értesítője 1915-1916: 28., 1916-1917: 12, 17, 39.; LÉH-KOLTAI 1998, 40.) 1. Fénykép levelezőlapnak kidolgozva Papír, 13.8x8.8 cm. Veszprémben, a püspöki palota37 kocsifelhajtójának jobb oldala előtt álló hét piarista diák, középen paptanár osztályfőnökükkel. Az egyes figurák tussal megszámozva. Hátoldalán fekete tussal írt magyarázat: A veszprémi kegyesrendi főgimnázium VIII. osztályának hadba- vonuló tanulói. Veszprém, 1915. márc. 23.38 1. Auerhammer József,39 2. Bokrossy Zoltán,40 3. Héger Endre,41 4. Babos Dezső osztályfőnök, 5. Kanczler János,42 6. Virágh Sándor,43 7. Ligeti Lajos,44 8. Válint János.45 Múzeumi körbélyegző Veszprém vármegye címerével, „* VESZPRÉM VÁRMEGYE MÚZEUMA * VESZPRÉMBEN 1903” felirattal. Átmérője: 3.4 cm, lila színű. (A későbbiekben szereplő valamennyi múze­umi körbélyegző ugyanilyen, ezért ezeknek a további leírásától eltekintettem.) Legújabb kori gyűjtemény 69.2739. (Szerzeményi napló 1903-1923. 4501/1915. március 23. Babos Dezső ajándéka) 37 Ma érseki palota, Veszprém, Vár utca 16. 38 Kegyes-tanítórendiek értesítője 1915-1916: 20. A tanulók besorozásáról beszámolt a korabeli veszprémi sajtó is: Diákkatonák. VH, 23. évf. 1915. 14. sz. (ápr. 4.) 8.; Hadi érettségi. VH, 23. évf. 1915. 17. sz. (ápr. 25.) 4. 39 1915-ben érettségizett elégséges eredménnyel a veszprémi Piarista Főgimnáziumban. (Kegyes-tanítórendiek értesítője 1914-1915: 94-95.) 40 1915-ben érettségizett elégséges eredménnyel a veszprémi Piarista Főgimnáziumban. (Kegyes-tanítórendiek értesítője 1914-1915: 94-95.) Az 1930-as években gyógyszerész Pestszenterzsébeten. (Veszprémi Piarista Diákszövetség 1938,47.) 41 1915-ben érettségizett, jeles eredménnyel a veszprémi Piarista Főgimnáziumban. (Kegyes-tanítórendiek értesítője 1914-1915:94-95.) 42 1915-ben érettségizett elégséges eredménnyel a veszprémi Piarista Főgimnáziumban. (Kegyes-tanítórendiek értesítője 1914-1915: 94-95.) Az 1920/1930-as években veszprémi malomigazgató, később városgazda, Veszprém Kossuth L. u. 36., majd Petőfi u. 1. alatti lakos. Nevét Kaposira magyarosította. (Veszprémi Piarista Diákegyesület 1927,55.; Veszprémi Piarista Diákszövetség 1938,48.) 43 1915-ben érettségizett jó eredménnyel a veszprémi Piarista Főgimnáziumban. (Kegyes-tanítórendiek értesítője 1914-1915:94-95.) Az 1920/1930-as években gyógyszerész, Budapest VI. Hungária krt. 107. alatti lakos. (Veszprémi Piarista Diákegyesület 1927,56.; Veszprémi Piarista Diákszövetség 1938, 48.) 44 1915-ben érettségizett elégséges eredménnyel a veszprémi Piarista Főgimnáziumban. (Kegyes-tanítórendiek értesítője 1914-1915:94-95.) A m. kir. 31. (veszprémi) honvéd gyalogezred tartalékos hadnagya. Az 1930-as években adóügyi jegyző Zircen. (HERCZEGH 1936,442.) 45 1915-ben érettségizett elégséges eredménnyel a veszprémi Piarista Főgimnáziumban. (Kegyes-tanítórendiek értesítője 1914-1915: 94-95.) A m. kir. (veszprémi) 31. honvéd gyalogezred tartalékos hadnagya, 1917 májusában a 4. század beosztott tisztje. (HERCZEGH 1936, 249., 442.). Az 1920/1930-as években m. kir. vámszaki tiszt, utóbb főtiszt Balassagyarmaton. (Veszprémi Piarista Diákegyesület 1927, 56.; Veszprémi Piarista Diákszövetség 1938,48.) 15

Next

/
Thumbnails
Contents