Rainer Pál: „A szolgálat nehéz, az idő legtöbbnyire rossz”. „Barakkunk piszkos, sötét és nagyon sok benne a poloska”. Egy cs. és kir. 52. gyalogezredbeli ismeretlen tartalékos tiszt I. világháborús és hadifogoly naplója, 1916-1920 (Veszprém, 2016)
A Napló
31. A városba való menés eleinte meg volt tiltva, ma már egyáltalában nem őriznek bennünket, mindenki szabadon megy ahová akar. Őrök csak éjjel vannak, de ezek is - saját bevallásuk szerint - csak a kerítést őrzik, hogy el ne tüzeljük azt. - A tisztek közül is sokan dolgoznak a városban. Mindenfajta foglalkozási ágatldket felkarolnak a tisztek. Van urasági inas, zenész, nyelvtanár, lakatos, táncos,159 kocsis, stb. Fizetést nem kaptunk, s úgylátszik nem is fogunk kapni. Az orosz és kínai kereskedők ennek dacára hitelezik az élelmiszereket. Úgy, hogy az étkezésünk biztosítva van. - Jan. 1.-től fogva az orosz ünnepek a mieinkkel együtt lesznek, a 18.-as karácsony azonban még 14 nappal később. így tehát a karácsony később lesz, mint az újév. A kraszna-rjecskai foglyokat átvették az amerikaiak. — A városban van egy külön kínai negyed. 1919. Január. Itt volt a dán konzul, kaptunk fejenkint 25 R°-t, melyből nem vontak le semmit. Igen hideg van. Z- Este voltam kínai színházban. - Igen érdekes volt, dacára annak, hogy a darabot nem értettem meg. A legfigyelmesebb nézők a hadifoglyok voltak, a kínaiak nem igen törődtek a színpaddal. A zenekar ált egy hegedűhöz hasonló hangszerből és 4-5 ütőhangszerből. Volt ott cintányér, kereplő meg más ilyen lárma-csináló eszköz. A hegedűt néha egy klarinéthoz hasonló hangszer váltotta fel. A zenekar olyan lármát csapott, hogy az idegeim nem bírták ki sokáig. 12. Tegnaptól kezdve fehér kenyeret kapunk. - A bolsivikiek elfoglalták Ufát. - Budapesten véres kommunista manifesztációk. A bolsivikiek Északnémetországban előnyomulnak. 18. Tegnap parancsban jött, hogy a japánok csak azokat a hadifoglyokat veszik át, kik okt. 1 ,-ig Csitától keletre levő lágerekben voltak. Most tehát már remény sincs!! A városban valami rendetlenségek lehetnek. Bennünket nem eresztenek ki a városba, csak propuszkával, a kapunál őr áll. 20, Meghalt Marcekics János 30-as honvéd zászlós. 25. Németországban megölték Liebknechtet és Luxemburgi Rózát. 31. [Mondják, hogy két hónapon belül mindannyiunkat behajózzák.] - Most szigorúbban őriznek bennünket mind eddig. Az összes propuszkok érvény159 Pl. Hermann Béla önkéntes (1930 táján gyöngyösi fakereskedő), berezovkai hadifogoly, aki kezdetben kifejezetten „falábú” volt, fényes tánctanári karriert futott be. Először Verhne- Udinszk leánygimnáziumában, majd Nyikolszk-Usszurijszkban, Harbinban (Kínában), később Japánban, végül Párizsban is működött, baja-pilch et al. [1930] 2:470-475. négy fényképpel. 56