Perémi Ágota (szerk.): Hadak útján. Népvándorlás Kor Fiatal Kutatóinak XXIII. konferenciakötete (Veszprém, 2016)
Szalontai Csaba: Inteperszonális kapcsolatok a bizánciak és az avarok között
A kigyűjtött eseményeket két nagyobb csoportba soroltuk, aszerint, hogy az békés vagy háborús időszakban történt. Talán nem meglepő, hogy a nagyobb aktivitást feltételező háborús időszakból 79, míg a békeidőben zajló események közül 54 olyat gyűjtöttünk össze, ahol feltehető a két nép képviselői közötti közvetlen kontaktus. A forrásokban szereplő harci, hadászati cselekmények döntő többsége szokványos, háborús helyzetben gyakran előforduló olyan esemény, amely igen gyakran szerepel a kortársi híradásokban, mint például:- az avar hadsereg felvezetése- csata nyílt terepen- város-vagy várostrom- városok elfoglalása és városok kifosztása- egyéb pusztítás, fosztogatás- hadüzenet átadása és tűzszüneti tárgyalások- egyéb tárgyalások: a tűzszünet/béke feltételei. A harcászathoz kapcsolódó események között csak elvétve találnunk olyat, amely valamiért egyedi esetnek számít. Közülük is kiemelkedik az appiariai katona, városi mérnök. Busás elfogásának és meghiúsult kiváltásának története (64), amely nemcsak azért érdekes, mert egy hétköznapi szerelmi háromszögről tudósít, hanem azért is, mert ennek a történetnek köszönhetik az avarok azt, hogy megszerezték a bizánci ostromgépek készítésének titkos eljárását. A katonai események eszköztárában elfogadott eszközről, a bizánci felderítők elfogásáról és barbár módon történő megkínzásáról is olvashatunk, továbbá arról, hogyan tévesztették meg az avarokat a foglyok (72). A szokványos harci események és azok szokványos narratívái között találunk néhány olyat is, amely nemcsak egyedi eseményt rögzít, de rövid bepillantást is enged a háborúk eseményeibe, kevéssé ismert részleteibe. Az egyik ilyen esemény - amely egyébként a lepra terjedése szempontjából igencsak fontos lehet - az Aranyszarv-öböl partján található Szent Zótikus- lepraház felgyújtása volt 580 körül (36). Sajnos az eseményről semmilyen érdemi adatot nem tudunk meg a szűkszavú tudósításon kívül, pedig kétség kívül az egyik legfontosabb híradás lehetne számunkra. így az sem derül ki, hogy szándékosan történt-e a felgyújtása, vagy pedig annak a nagy fosztogatásnak és gyújtogatásnak következtében égett le, amellyel a Trákiát lerohanó és fosztogató avarok pusztították a környéket. Mindenesetre a forrás úgy értesült, hogy ezt követően megtörtént a lepraház helyreállítása, és ebből arra biztosan következtethetünk, hogy az ott élők nem haltak meg, és szükség volt a további elhelyezésükre. Illetve általánosságban pedig arra utal, hogy Maurikios császár a hely közegészségügyi jelentőségének tudatában volt, és ezért intézkedett a helyreállításáról, sőt korszerűsítéséről. Realisztikus módon tudósít lohannes Ephesinus arról (39), hogy Sirmium védői és a városlakók a kétéves ostrom után annyira eléheztek és legyöngültek, hogy a várost elfoglaló avarok - látván a védők szenvedését - maguk adtak nekik kenyeret és bort, amit aztán oly gyorsan ettek és ittak meg, hogy ennek következtében néhányan meg is haltak. Ez a nemes gesztus nemcsak a helybéli lakosságnak, hanem az események krónikásának csodálatát is kivívta. Még szintén Sirmium ostromához kapcsolódik egy másik meglepő adat (41), amely ugyan nem harci cselekményről szól, de a tűzszüneti tárgyalások egyik fontos követeléseként jelent meg Baján részéről. Menander Protector ugyanis arról számol be, hogy fegyverszünet feltételeként nemcsak az előző három évre járó aranyat kérte, a város átadása mellett, hanem azt is, hogy adják ki azt az avar férfit, aki a kagán feleségének szeretője volt, és bizánci terültre menekült a kagán haragja elől. A korabeli hadrend, hadi szervezettség állapotát meglehetősen jól érzékelteti a „torna, torna" néven el- híresült történet (63), mely Theophylactos Simocatta ékes szavai szerint „a megfontolt tervszerűség kaptárait here módjára tönkretette, és a hadvezért - mint valami szorgalmas méhecskét - fáradozásainak gyümölcsétől megfosztotta". Az éj leple alatt vonuló bizánci seregben ugyanis az egyik málhás állat ledobta a csomagját, amelyre a mögötte haladók figyelmeztették a gazdáját a „torna, torna" (^fordulj vissza!) felszólítással. Ennek ismétlése az eseményről nem értesülő katonaságban a visszavonulást váltotta ki, ráadásul kaotikus körülmények között. Ez a véletlen biztosította Baján számára a szorongatott helyzetből a menekülést. Szintén a bizánci seregben uralkodó rendre vonatkozik egy másik adata 587-ből (68), mely szerint az avarok által bekerített bizánci sereg dezertált katonái elárulták vezérük, Kastos rejtekhelyét, akit az avaroknak így sikerült elfogniuk. Jelentős számú népesség jelent meg az avarok között, amikor 593-ban hosszas tárgyalások után végül is Priskos, a bizánci hadvezér a forrás szerint 5000 szláv hadifoglyot adott át a zsákmány egy részével a 47
