Perémi Ágota (szerk.): Hadak útján. Népvándorlás Kor Fiatal Kutatóinak XXIII. konferenciakötete (Veszprém, 2016)

Pap Ildikó Katalin: Karoling településnyomok Sárvár határában – Sárvár–ERTI-telep és Sitkei-erdő lelőhelyek

ban számos átfedést és eltérést fedeztem fel. Munkám eredményeképp olyan jellegzetességeket különítettem el, amelyek közül minél több együttes előfordulása az Árpád-kori (Pap 2013, 255; Pap 2016 166-167), illetve a 9. századi települések anyagában a 10. század felé mutat (Pap 2016 4. táblázat).

Karoling-kori környezetben a 10. századra utal a sárgásfehér és narancssárga színű edények növekvő aránya, a mészszemcsés soványítás hiánya, a grafitos soványítás alacsony aránya, valamint a kézikorong kizárólagos használata. A díszítési módok közül az egész edénytest díszítése, az önmagában alkalmazott csigavonalas díszítés, a késő népvándorlás korára jellemző, az edény testén sávonként váltakozó díszítésmódtól eltérően az edény nyakának-vállának, illetve testének eltérő mintával való díszítése, valamint a bekarcolt és besimított vonalak alkalmazása. Mindezek mellett a hullámvonalköteg és vonalköteg csökkenő aránya, a körömbenyomás, irdalás és vállon körbefutó egyszeres beböködés előfordulása, a tagolt, háromszög és kör át- metszetű fazékperemek növekvő aránya, a fazekak formájának egységesedése, a déllé hiánya, a nagy méretű fenékbélyegek csökkenő aránya és a korong bevésésből származó kiemelkedések,84 valamint a keretes fenékbélyeg jelenléte.

A sárvári településrészletet a kerámiaanyag jellemzői és párhuzamai, valamint az eszközök alapján kétségkívül a Karoling-korba kell sorolnunk. A fent leírt, 10. század felé mutató jellegzetességek közül a

84 Pap 2013,18. kép 7. és 23. kép 2.

mészszemcsés soványítás (3,6%) és a kézzel készített edények (1,4%) alacsony aránya, valamint az irdalás, körömbenyomás és ez alatt csigavonallal vagy hullámvonallal egész edénytest díszítése egyaránt jellemzi a település anyagát. Ezeken kívül a háromszög átmetsze- tű peremkiképzés magas aránya, a szintén az Árpádkorban jellemző lecsüngő fazékperemek előfordulása, a peremek kiemelkedő mértékben megfigyelhető tagoltsága, a déllé hiánya és a keretes fenékbélyegek jelenléte alapján is indokoltnak látom a településrészlet 9-10. századra való datálását.

A Rába természetes holtága által határolt félszigetet megerődítve a 9. században itt megtelepedett, az előkerült leletanyag alapján földműveléssel, állattartással, halászattal és talán ipari tevékenységgel foglalkozó népesség tehát - Kemenespálfa-Zsombékos lakosaihoz hasonlóan85 - háborítatlanul élhette meg a magyar honfoglalás időszakát. A környék lakottsága azonban a

10. század után sem szűnt meg, hiszen a folyó másik oldalán, a Faképi-dűlőben a 12. század elejéig élt tovább a település.86 Az új hatalmi központ és az oda vezető új útvonalak alakulása miatt a rábai átkelőhely a 10. század folyamán Ikervár térségébe helyeződött át,87 ahol az ott folyó közlekedést magyar etnikumú népesség ellenőrizte.88 Sárvár térsége az Árpád-kor elején tehát a közlekedési útvonalak változása miatt láthatóan veszített jelentőségéből, de a 9. században itt élők leszármazottai minden valószínűség szerint a magyar királyok uralma alatt is helyben vagy a környéken maradtak.

85 Pap 2012,139.

86 Pap 2013,255.

87 Vajk 2010,709.

88 Kiss 2000,82.

263