Perémi Ágota (szerk.): Hadak útján. Népvándorlás Kor Fiatal Kutatóinak XXIII. konferenciakötete (Veszprém, 2016)
Gulyás Bence: Gondolatok a tiszántúli kora avar kori népesség eredetéről
így - amennyiben elfogadjuk a kelet-európai sztyeppe és a Tiszántúl közötti 6-7. századi kapcsolat meglétét- célravezető a tiszántúli kora avar népesség rítuselemeit tüzetesebben szemügyre venni. A bevezetőben már felsoroltuk a csoport jellemző temetkezési szokásait, a következőkben ezek 5-6. század előzményeit vesszük sorra. A tájolás a hun korban sem tekinthető következetesnek, ugyanakkor elmondható, hogy az az ÉNY-DK-i és a K-Ny-i közötti tartományokban mozog. Fejjel északnyugat felé helyezték a Vladimirskoe 4. kurgánjának 2. sírjában eltemetett gyermeket.21 Az É-D-i tájolású sírokra Verhne'e Pogromno'e 4. kurgánjának 3 sírját és Leninsk 3. kurgánjának 12. temetkezését hozhatjuk fel példaként.22 A Tiszántúlon oly gyakori ÉK-DNy-i irányításnak is megtaláljuk a párhuzamait, méghozzá Pokrovsk 36. kurgánjának 2. és Tuguluk III 4. kurgánjának 5. sírja esetében.23 A hunkori leletanyagban egyértelműen az összetett sírformák dominálnak. Padmalyos temetkezések kerültek elő Pokrovskban, Leninskben és Tugulukban.24 Kétoldali padkás sírt Verhne'e Pogromno'eból ismerünk.25 A hun korból a területről nem tudunk fülkesírról, ez azonban nem véletlen. 91 tiszántúli temetkezés leletanyagát megvizsgálva kijelenthetjük, hogy ez a sírforma csupán a 7. század első harmadában jelenik meg a tiszántúli kora avar népesség körében.26 Részleges állattemetkezéseket is ismerünk az 5-6. századi kelet-európai sztyeppéről. Lovat Pokrovskból, míg szarvasmarhát Leninskből és a közép-kazahsztáni Kanattasból publikáltak.27 Edénymelléklet Tugulukból és Leninskből adatolt, ez utóbbi helyen a koponya mellett juhkeresztcsontot is sikerült megfigyelni.28 A fenti példák is jól mutatják, hogy a Tiszántúl és a kései hun temetkezési szokások között egyértelmű kapcsolat lehetett. Ami mégis kételkedésre adhat okot, az a keleti esetek viszonylagos kis száma. A kelet-európai sztyeppe hun koráról I. P. Zasetskaja összefoglalója óta nem született összegző munka, így az azóta előkerült számos új lelőhely csupán nehezen hozzáférhető kisebb folyóiratokban került - ha egyáltalán került- publikálásra. A másik problémát a vizsgálandó terület 21 RaSev 2006,65. 22 Uo. 2006,65-66. 23 Uo. 64; L'ahov-M'aCin 2010,225. 24 RaSev 2006,64,66; L'ahov-M'aCin 2010,226. 25 RaSev 2006,65. 26 Gulyás 2015,85. 27 RaSev 2006,66; Botalov 2009,376, ris. 78. 28 L'ahov-M'aCin 2010,226; RaSev 2006,66. lehatárolása jelenti. A temetkezési szokások alapján őshazának tekinthető terület nyugati határa minden bizonnyal a Don alsó folyása lehetett, a keleti kiterjedés azonban kérdéses. Ahogy azt a kanattasi temetkezés is mutatja, hasonló rítusú sírok egészen Közép-Ka- zahsztánban is előfordulnak, azonban ez a régió még az orosz kutatás számára is fehér folt, csupán néhány leletegyüttes került az elmúlt évtizedekben publikálásra.29 A fenti okok miatt a későbbiekben elengedhetetlen lenne egy, a kelet-európai és kazahsztáni hun kori temetkezéseket tartalmazó adatbázis kiépítése. A hun kor és a Sivasovka-horizont közötti átmenet a leletanyag tükrében Mint ahogy láthatjuk, a hun korszak temetkezési szokásai hasonlóak a Sivasovka-horizontban megfi- gyeltekkel. A leletanyag folytonosságát azonban sokáig nem lehetett bizonyítani. A. V. Bogacev azt állította, hogy a Közép-Volga vidékén megfigyelt hun kori temetkezések tárgyi leletanyaga, elsősorban az öv szerelékei, egészen a 6. század első feléig keltezhetők, ezáltal a hun kori és a kora középkori nomád emlékanyag között folytonosság figyelhető meg. A következőben néhány olyan nemrégiben feltárt Don-vidéki lelőhelyet mutatok be, ahol szintén számolni lehet valamiféle kontinuitással. A Rosztov na Donu városától nyugatra fekvő Liventsovskij VII. számú kurgáncsoport 35. halmában egy kora középkorra keltezhető áldozati leletet sikerült feltárni. A kurgán feltöltésében 0,17 m-en egy 20-30 cm vastag NyÉNy-KDK-i kiterjedésű köves felületet figyeltek meg, melynek hossza 22,7, a szélessége az észak- nyugati részen 9, a délkeletin 13 m volt. A központjától 1,75 m-re délkeletre egy 71 cm mély Ny-K-i tengelyű beásás volt, melynek kiterjedése a tetején 90x73 cm, az alján 85 x 63 cm volt. Az északnyugati részén a felszíntől számított 92 cm mély beásás volt, melyet egy 50 x 45 cm-es kőlappal zártak le. A kőlap alól több fémtárgy, négy amfora- és két fazéktöredék, ló- és juhcson- tok kerültek elő. (1. ábra 1-2.) A fémtárgyak több lelettípusba tartoztak. Az első csoportba azokat a vékony bronz lemeztöredékeket soroljuk, melyek eredetileg egy, esetleg több fémedényt alkothattak. A fegyverzet elemeit hét nyílcsúcs, (2. ábra 1-7.) 14 páncéllemez, (2. ábra 8-17.) egy nyílcsúcs (lándzsacsúcs 4. ábra 1.) és egy kard ezüst, P alakú függesztőfülei (3. ábra 30.) képviselik. A lószerszám díszítésére szolgáló kő- és 29 Ezekről összefoglalóan lásd Botalov 2009,412-413, ris. 93. 108
