Perémi Ágota (szerk.): Hadak útján. Népvándorlás Kor Fiatal Kutatóinak XXIII. konferenciakötete (Veszprém, 2016)
Gulyás Bence: Gondolatok a tiszántúli kora avar kori népesség eredetéről
Gulyás Bence GONDOLATOK A TISZÁNTÚLI KORA AVAR KORI NÉPESSÉG EREDETÉRŐL A kora avar kori Kárpát-medence etnikai heterogenitása a modern kutatás kedvelt témái közé tartozik. A keleti eredetű csoportok kutatásában kiemelkedő a tiszántúli kora avar kori népesség esete. Ezt a csoportot Csallány Dezső körvonalazta először, de a legrészletesebb leírása Lőrinczy Gábor nevéhez fűződik.1 Jellemzője, hogy különállása inkább a rá jellemző temetkezési szokásokban, semmint az anyagi kultúra egyediségében érhető tetten. Ezek a szokáselemek a következők: K-Ny-i, ÉK-DNy-i tájolás túlsúlya; padma- lyos, kétoldali padkás és fülkesírok nagyarányú előfordulása; részleges ló-, juh- és szarvasmarha-áldozatok sírba helyezése, edények és juhhosszúfartő koponya mellé helyezése. A tiszántúli avar kori népesség eredetét legtöbbször a fülkés sírformákon keresztül próbálták meg megfejteni. Török Gyula a Volga-vidéki szarmata temetkezések hatására a népességet iráni eredetűnek tartotta.* 2 Harmatta János a kutrigur-bolgárokhoz kötötte a csoportot.3 Kürti Béla a sírformák hasonlósága miatt a Szír-Darja folyó melletti Dzety-Asar-kultúrát tartotta a tiszántúli fülkesírok előzményének.4 A tiszántúli kora avar kori népesség kelet-európai eredetének lehetősége már a csoport körvonalazásakor felmerült. Csallány Dezső a Szentes-Lapistó lelőhelyen előkerült sírt a Volga mellett Zino'evkán előkerült temetkezéshez való hasonlóság alapján a kutrigurokhoz kötötte.5 Somogyi Péter a kelet-európai 6-7. századi sírok áttekintése során a tájolásban, a sírformákban, az állattemetkezésekben és az edénymellékletekben meglévő hasonlóság alapján a két régió közötti kapcsolat mellett érvelt.6 Lőrinczy Gábor átvette Somogyi érvrendszerét, azon’ Csallány 1939; Lőrinczy 1991; 1992a; 1992b; 1994; 1995; 1998; Lőrinczy-Straub 2006. 2 Török 1973,129-130. 3 Harmatta 1954,205. 4 Kürti 1996,128-130. 5 CsallAny 1934,211-212. 6 Somogyi 1987,145-147. ban nem kívánta a népességet egyetlen egy népnévhez sem kötni, megelégedett a kelet-európai eredetük meghatározásával.7 Legutóbb e sorok írója foglalkozott a Tiszántúl és a kelet-európai sztyeppe kapcsolatával. A tájolás, a részleges lovastemetkezések, a padmalyos és a padkás sírformák, valamint az edénymellékletek mellett egy sor további analógiát lehetett azonosítani. Ilyen az ÉNy-DK-i tájolás szórványos megléte, a részleges szarvasmarha-temetkezések, az ételmellékletként a sírba helyezett juhkeresztcsont vagy a fülkesírok előzményének tekinthető sírforma.8 A Sivasovka-horizontról A Sivasovka-horizont fogalmának megalkotása R. S. Orlov nevéhez köthető. Az 1980-as évek elején szkíta kurgánok feltárása során több halomban kora középkori temetkezések is előkerültek. Ezek legfőbb jellemzői az ÉK-DNy-i tájolás, a részleges lótemetkezés, valamint a padmalyos és padkás sírforma, ritkábban a fej mellé tett edénymelléklet. Orlov ezt a kört a 6. század második, valamint a 7. század első felére keltezte, és etnikailag a kutrigurokkal azonosította.9 R. Rasev a csoporthoz tartozást a három kritériumhoz kötötte. Ezek a korábbi halmokba történő temetkezés, az ÉK-DNy-i tájolás és a Martynovka-típusú veretek megléte. Ezek alapján az eddigi legteljesebb, 119 sírt tartalmazó listát állította össze. Véleménye szerint a csoport legnyugatibb lelőhelyeit Szentes-Lapistó és Madara jelentik.10 A. V. Komar új kronológiai beosztást javasolt. Szerinte a Sivasovka-horizont a 7. század közepén jött létre, és a korábbiakhoz képest számos új belső-ázsiai jellegzetesség jelent meg benne. Az írásos források alapján a csoportot a Krím környékén letelepedett nyugati türkök, 7 Lőrinczy 1998,355. 8 Gulyás s. a. 9 Orlov 1985,100-105. 10 Rasev 2006,98. 106
