Szolnoky Gábor: A két Tumler. Rövid összefoglaló két magyarországi 18. századi, illetve 19. század eleji vízépítőről (Veszprém, 2015)
Bevezető
Bevezető A Kárpát-medence és benne Magyarország geomorfológiai helyzete különös fontosságot követel és követelt a történelmi időkben is a természetes vizekkel való törődésnek. Ez egyrészt megmutatkozott a települések jó minőségű, fogyasztásra alkalmas vízzel való ellátásában, a ciklikusan előforduló árvizek elleni védelemben, a lápok, mocsarak lecsapolásában, mező- gazdasági hasznosításában és a vízi energia fokozott felhasználásában. A Római Birodalomhoz való tartozás időszakában mindezekkel jelentős műszaki apparátus foglalkozott a közjóiét deklarált előmozdítása érdekében. Számos, még ma is meglévő épületmaradvány mutatja ezt, például az ivóvíz forráshelytől aquaductusokkal való vezetését a településekhez. Nálunk a domborzati viszonyok nem igényeltek olyan magasépítési megoldást, mint amilyen a nimes-i (Franciaország) vagy a Miliana (Algéria) melletti aquadukt, amely utóbbi kb. 35 m magas. A Római Fürdő (Budapest) forráscsoportjától csupán max. 4 m magas a falazott, lábakon álló vízvezeték. A mocsaras helyeket útjaik messze elkerülték, de van példa az út lápos területen való átvezetésére is (például a Kikeri-tó melletti in- goványnál1). Galerius császár idején épülhetett a Sió első, foki zsilipje,2 vagy például a Velencei-tóba torkolló Császárvíz kőrakás-majori árapasztója.3 A római kor után ezek a műszaki létesítmények pusztulásnak indultak, elenyésztek. Csak a középkor embere kezdett foglalkozni újra e kultúrmérnöki tevékenységgel. Jó példa erre a középkori budai Vár vízellátásának megoldásában kimagasló tevékenységet vélhetően valamikor 1476 és 1490 között folytató tálján Chimenti Camicia.4 Csak érdekességképp, zárójelben jegyezzük meg, hogy ennek sáfára, számadója Bernardo Vespucci volt, az Amerikának nevet adó Amerigo testvére. 1 Dr. Bendefy - Dr. V. Nagy 1969, 57. 2 Ua. 54. 3 Ua. 59. 4 Zolnay 1961,24. A török hódoltság során a forrásfoglalások, a fürdők, akár rituális, akár közszükségleti célra való építése vált fontos feladattá. Az 1680-as évek közepétől meginduló és a 18. század végéig elhúzódó országfelszabadító háborúk sorozatát követő újratelepítések során ismét kiemelt fontosságúvá vált a korábban háttérbe szorult vízépítési tevékenység. A töröktől az ország széleire menekülők sokadik generációs utódai a sokszor lakatlanná vagy gyér lakosságúvá vált központi területekre való visszaköltözése mellett nagyarányú külföldi népességbeáramlás indult meg. Az ország vezetői, de az érdekelt birtokosok is új munkaerőt toboroztak, akik akár csoportosan vagy egyénileg, személyre szólóan egy-egy munka elvégzésére kaptak megbízást és letelepülési lehetőséget igen kedvező feltételek mellett. A toborzóirodák elsősorban német nyelvterületen dolgoztak, ahol a fölös munkaerő elcsábítása hatékonnyá válhatott, de persze jöttek etnikumok a Felvidékről vagy török elől menekülők a déli területekről is. Az újra művelés alá vont mezőgazdasági területek, az elvadult régi csatornák, a városi élet felvirágoztatása mind-mind olyan tevékenységet igényelt, amely rendkívüli országfejlesztéshez, illetve fejlődéshez vezetett. Beindultak az útépítések, rendezték a birtokviszonyokat, tömegével jelentkezett az építőanyag-kereslet, felfejlesztették a bányaipart és az ércfeldolgozást és mindez a vízépítési munkák felvirágzásával is járt. A ma kínzó munkanélküliség ismeretlen fogalommá vált, a jó szakemberek után két kézzel kapkodtak. Ilyen ember volt a Veszprémi Püspökség pilléi (ma Kislőd) fűrészmalmához kerülő Johan Georgius Turnier ezermester molnár. 7
