Molnár Jenő (szerk.): Magyarság és a Kárpát-medence. Az első bécsi döntés című nemzetközi konferencia tanulmányai (Veszprém, 2015)
Janek István: Magyar–szlovák külpolitikai kapcsolatok, revíziós elképzelések 1938–1943 között
A szlovák politikusok a magyarokkal is folytattak titkos tárgyalásokat. A magyar diplomácia már 1938 elején felismerte, hogy Hlinka legerősebb embere és lehetséges utóda Jozef Tiso lesz, így vele próbáltak egyeségre jutni Szlovákia ügyében. A titkos tárgyalások 1938 májusának végén a 34. Eucharisztikus Világkongresszuson, Budapesten történtek.2 Az azon papként résztvevő Jozef Tiso, a Szlovák Néppárt újdonsült elnöke így észrevétlenül tárgyalhatott a csatlakozás feltételeiről Kánya Kálmán magyar külügyminiszterrel. Tiso elmondta, hogy a szlovákok a csehektől való elszakadás után hajlandók állami kapcsolatra lépni Magyarországgal. A megbeszélések 1938. szeptember végéig folytatódtak.3 Tiso három pontban foglalta össze feltételeit: „1. Központi hivatal végrehajtó hatalommal Szlovákia közigazgatását illetőleg, és a szlovák nyelv hivatalos használata. 2. Külön országgyűlés és törvényhozó hatalom a saját belügyekben, vallás- és közoktatásügyben. 3. Költségvetési kvóta.”4 A későbbiekre vonatkozóan Tiso azzal a kéréssel fordult a magyar állami vezetéshez, hogy a csatlakozás esetén Szlovákiát ne árasszák el a magyarországi tisztviselők, mivel nem ismerik az ottani helyzetet, s már az elején könnyen ellenszenv tárgyává válhatnak a szlovák lakosság szemében. Bár a magyar kormány elfogadta Tiso feltételeit, a szlovák-magyar tárgyalások ennek ellenére eredménytelenül végződtek. Kánya Kálmán a szlovák politikusok szándékait e szavakkal jellemezte: „szlovákok, úgy látszik, tovább folytatják kétszínű játékukat. Míg Sidor látszólag cseh- barát nyilatkozatokat tesz, addig Tiso a napokban három pontban foglalta össze kívánságait a Magyarországhoz való csatlakozásuk esetére.”5 A szlovák politikusok magyarokkal szembeni állásfoglalását Ferdinánd Duréansky,6 a későbbi szlovák külügyminiszter a következőképpen fogalmazta meg: „...a szlovákok attól féltek, hogy az autonómiatörekvés a magyarok szemében egyet jelent majd a Magyarországhoz való visszatérésre mutató jellel. A magyarokkal való együttműködés ügyében korábban leírtakat és elmondottakat részünkről csupán a csehszlovák politikára gyakorolt nyomás eszközének lehet tekinteni.”7 Magyarán: csak taktikai húzásnak vehetjük, igazából elvetet2 MNL, KÜM, K-63, 63. csomó., 1938, 7/1. szám alatt. 3 DIMK1965, 403. dók. 665-666. 4 Uo.; AMZV, ZU Budapest, 20. karton, No. 352. 5 DIMK 1965,403. dók. 665. 6 Ferdinand Duréansky (1906-1974) szlovák politikus jogász. 1935-től a Szlovák Néppárt színeiben nemzetgyűlési képviselő. A Nástup című lap felelős szerkesztője. 1938. október 7-től 1939. március 9-ig Tiso autonóm kormányának minisztere. A szlovák állam megalakulása után külügyminiszter 1940-ig. Ezután nem töltött be fontosabb posztokat. 1945-ben nyugatra menekült, távollétében halálra ítélték. A szlovák emigráció egyik vezetője volt haláláig. 7 Duröanskí 1943, 205. 84