Molnár Jenő (szerk.): Magyarság és a Kárpát-medence. Az első bécsi döntés című nemzetközi konferencia tanulmányai (Veszprém, 2015)
Stark Tamás: Rabszolgasorsra kényszerítve
tisztét 1946. februártól betöltő Vlagyimir Petrovics Szviridov tábornok júniusban be is jelentette, hogy az év végéig mintegy 30 ezer foglyot küldenek haza a Szovjetunióból. A hazatérők szociális ellátásának megszervezése érdekében a népjóléti miniszter 1946 júliusában hadifogoly-gondozó osztályt állított fel, melynek vezetőjévé dr. Botár Bálintot nevezte ki. A hadifogoly-gondozás akkor kezdődött, amikor a szállítmányok megérkeztek a romániai tranzit-táborokba. Innentől kezdve egészen a magyarországi elbocsátásig a minisztérium feladata volt a foglyok élelmezése és gyógyszerrel történő ellátása. Foksányban és Máramarosszigeten magyar kirendeltségek működtek. Ezek állandó ösz- szeköttetésben álltak a szovjet hatóságokkal, az illetékes román szervekkel és a debreceni fogadótábor vezetőivel, névjegyzékeket készítettek a hazatérőkről és előre közölték, ha a két romániai táborból szállítmány indult Magyarország felé. A foksányi és máramarosszigeti táborokból külön e célra ösz- szeállított szerelvényekkel vitték a foglyokat Debrecenbe. Minden szerelvény 1500-1900 személyt szállított. Záhony és Biharkeresztes határállomásokon étkeztető állomások működtek. Itt már pálinkát is kaptak a visszatérők, de az alkoholtól elszokott foglyok többsége rosszul lett az italtól. A határtól kezdve a vonatokat magyar személyzet kísérte. A segítségre nagy szükség volt, mert a Románia területére befutó szerelvényeken lévő foglyok gondozásában sem a Nemzetközi Vöröskereszt, sem a román hatóságok nem vettek részt. A Nemzetközi Vöröskereszt romániai delegátusának vezetője 1945 végén közölte Varga György konzullal, hogy a genfi központ táviratilag megtiltotta minden hadifogoly segélyezését. Varga a román hatóságok tevékenységéről a következőket írta: „A romániai magyargyűlölet a magyar hadifoglyokkal szemben a legkirívóbban nyilvánul meg. Úgy a hatóságok, mint a magánszemélyek legnagyobb fokú rosszakaratról tesznek tanúságot a hazatérő foglyainkkal szemben.”2i A román egészségügyi hatóságok megtagadták a betegen visszatérő foglyok ellátását. 1946 elején Petra Groza román kormányfő ugyan ígéretet tett a foglyok segélyezésére, a gyakorlatban azonban a magyar foglyok szállítás közben való ellátása az erdélyi területeken jórészt a helyi magyarságra maradt. Kolozsváron, Aradon és Erdély más városaiban a magyar Népi Szövetség, valamint egyházi karitatív szervek gyűjtöttek élelmet a magyar foglyok részére. Deák Ferenc református lelkész irányításával a kolozsvári vasútállomáson étkeztető központot hoztak létre. Meg kell jegyezni, hogy a Romániába érkező foglyok közül nemcsak azok nem térhettek vissza szülőföldjükre, akiket elvitt a betegség. A máramarosszigeti és Foksányi tranzittáborokban még sok „politikailag megbízhatatlan” 21 Hadtörténelmi Levéltár, HM 1946 ein. 2659. 68
