Molnár Jenő (szerk.): Magyarság és a Kárpát-medence. Az első bécsi döntés című nemzetközi konferencia tanulmányai (Veszprém, 2015)
Stark Tamás: Rabszolgasorsra kényszerítve
A fogságból származó fényképek túlnyomó része a kultúrrendezvényeken készült, ezért - más képek híján - ezek a propagandafelvételek kerültek be a lágeréletről szóló munkákba. Volt olyan tábor, ahol mozielőadásokat is tartottak és focimeccseket is rendeztek. Mivel ilyen fajta kikapcsolódásra csak kevés helyen volt lehetőség, a foglyok szórakozása rendszerint tetűverse- nyekre és patkányidomításra korlátozódott. Az állandó éhezéstől, nehéz munkától legyengült és a hazamenetel reményét elvesztett foglyok könnyen megbetegedtek. Legtöbbjük szervezete nem bírt ellenállni az élősködők által terjesztett fertőzéseknek, így gyakoriak voltak a járványok, amelyek tömeghalálhoz vezettek. A leggyakoribb betegségek a krónikus gyomorbélhurut, fagyási sérülés, verési sérülés, tüdőgyulladás, végelgyengülés, skorbut és tífusz voltak. A foglyok beoltásával a táborokon végigsöprő tífuszjárványokat meg lehetett volna akadályozni. Feltételezhető azonban, hogy nem állt rendelkezésre megfelelő mennyiségű oltóanyag, mert a forrásként felhasznált visszaemlékezések közül csak egy helyen történik utalás arra, hogy a foglyokat beoltották. A foglyok a nélkülözés, az örökös rettegés és lelki gyötrelmek miatt nemcsak fizikailag, hanem szellemileg is leépültek. Az idősebb, családos foglyok közül sokan estek depresszióba, ők órákon át ültek némán, maguk elé nézve, és már semmiben sem hittek. A reményvesztett foglyokról társaik tudták, hogy már nem sokáig maradnak életben. A fogolyélet elviselhetetlensége sokakat öncsonkításra és betegségek mesterséges előidézésére ösztönzött. A legtöbb táborban volt „kórház-barakk”. Léteztek önálló lazarett táborok is. A rendszerint a foglyok közül kikerült orvos akkor írhatta ki betegnek a rabot, ha a láza 38,5 fok fölött volt. De a kimerüléstől járni is alig tudó rabok hőmérséklete gyakran csak 35,4-35,5 fok körül mozgott. Az élősködőktől a kórházak többsége sem volt mentes, de itt legalább a beteg foglyoknak nyugalmuk volt. A kórházak felszereltsége, ellátottsága rendszerint mindössze két-három féle gyógyszerre és néhány darab injekciós tűre, valamint gumicsőre korlátozódott. A szükségből egymást kezelő foglyok és az orvosok is a rendelkezésre álló alapanyagokból próbáltak gyógyszert készíteni. Mindenféle gyomorbán- talom ellen „széntablettát” használtak. Fenyőt égettek, lekaparták róla a szenet, és azt ették. Elszenesedett kenyérdarabokat is rágcsáltak hasmenés ellen. Ugyancsak gyomorbántalmak ellen itták az égetett kenyérből és fából főzött teát. A rühességet kénnel kevert gépzsírral gyógyították. Farkasvakság ellen nyers patkánymájat ettek. A halál olyan állandó kísérője volt a foglyok életének, hogy például a cserepoveci körzetben lévő Vozsega tábor kórházbarakkjának parancsnoka minden reggel felszólította a foglyokat, hogy „mindenki tapogassa meg a szomszédját, hogy él-e még”. Nemcsak a kórházakban, hanem a lakóbarakkokban is 61
