Molnár Jenő (szerk.): Magyarság és a Kárpát-medence. Az első bécsi döntés című nemzetközi konferencia tanulmányai (Veszprém, 2015)
Stark Tamás: Rabszolgasorsra kényszerítve
kórháztáborok, elkülönített munkabrigádok, büntető munkatáborok, politikai elkülönítő táborok és börtönök is működtek. Szovjet adatok szerint több mint 4 millió külföldi rab fordult meg a táborokban. A külföldi foglyok elhelyezésére szolgáló táborrendszer korai felállítása arra utal, hogy a szovjet vezetés eleve nem tett különbséget civilek és katonák között, és hogy a háborús célok között fontos szempont volt a munkaerőszükséglet kielégítése. A Szovjet Tudományos Akadémia Világgazdasági és Világpolitikai Intézetének igazgatója, Varga Jenő vetette fel először, hogy a legyőzött ellenséges ország ne csak anyagi jellegű kártérítést fizessen, hanem munkaerejével közvetlenül is járuljon hozzá a háború utáni újjáépítéshez. Sztálin már Anthony Eden külügyminiszter moszkvai látogatása alkalmával, 1941 decemberében egyértelművé tette az angol küldöttség előtt, hogy a Szovjetunió a háború után nemcsak pénzbeli, hanem természetbeni jóvátételre is igényt fog tartani. 1943 augusztusában a Külügyi Népbiztosságon belül Ivan Majszkij korábbi londoni nagykövet vezetése alatt megalakították a „Szovjet jóvátételi programot kidolgozó bizottság”-ot. A bizottság által a jaltai konferenciára készített részletes terv' 5 millió német kényszermunkás 10 évig történő dolgoztatásával számolt. Sztálin a jaltai, majd a potsdami konferencián is kifejtette, hogy az ellenséges országok fogságba esett katonáit a Szovjetuniót ért hatalmas emberi és anyagi veszteség legalább részleges pótlására a Szovjetunió területén kívánja dolgoztatni. Bár a „Majszkij-bizottság” Magyarországgal kapcsolatos tervei nem ismertek, nyilvánvaló, hogy a magyar foglyok munkaereje éppoly fontos volt, mint a többi legyőzött országé. A Magyarország területén kívül folytatott hadműveletekben a harcok hevességéhez képest viszonylag kevesen, mintegy 50-60 ezren estek fogságba. A Kárpát-medencébe nyomuló szovjet haderő megnyitotta az utat nemcsak az ország anyagi, hanem emberi erőforrásainak kihasználása előtt is. A Magyarországról történő elhurcolások áttekinthetőségét megnehezíti, hogy időszakonként és térségenként változott mind az összeszedés módja, mind pedig a deportálást elrendelők és végrehajtók köre, valamint az áldozatok összetétele is. Összességében a szovjet fogolygyűjtő kampányoknak három formáját lehet, illetve érdemes elkülöníteni. A visszaemlékezésekben, korabeli dokumentumokban leírt esetekből kitűnik: valóban gyakran előfordult, hogy a szovjetek egy-egy település elfoglalása után rövid időn - sokszor napokon - belül összeszedték és elhurcolták a civil lakosság egy részét. A polgári lakosság részleges elhurcolására legelőször Székelyföldön került sor. Kézdivásárhely városát például szeptember 11-én foglalták el a szovjet csapatok. A közigazgatás új, román vezetői feljelentették a helyi szovjet parancsnokságon a városban maradt férfiakat; azzal vádolták őket, hogy 48
