S. Perémi Ágota (szerk.): Emlékkötet Laczkó Dezső születésének (1860-1932) 150. évfordulójára (Veszprém, 2011)

SCHLEICHER VERA: A múzeum néprajzi gyűjteménye Laczkó Dezső idején (1903-1932)

SCHLEICHER VERA A MÚZEUM NÉPRAJZI GYŰJTEMÉNYE LACZKÓ DEZSŐ IDEJÉN (1903-1932) Bár a tanulmány címe meglehetősen passzív szerepkörben tünteti fel a múzeum első őrét, mint a néprajzi tár gondozóját és gyarapítóját, s e minősítés nem teljesen fedi a valóságot, még­is jól jelzi azokat az ellentmondásokat, amely a geológus-természetrajztanár Laczkó Dezső et­nográfusi tevékenységét jellemzik. A bizonyos területeken rendkívül aktív és pótolhatatlan gyűj­teményfejlesztési tevékenység és a ma már pó­tolhatatlan adatgyűjtés és értelmezés hiányának ellentmondásait nem csupán a gyűjtemény szer­kezete, de a múzeum történetét bemutató korábbi írások hiányosságai is tükrözik. A néprajzi gyűjtemény korai törzsanyagát ta­nulmányozva egyszerre fogalmazódhat meg a kései utódban az első múzeumőr iránti ámulat és tisztelet, s egyúttal valamiféle fájdalmas és tehetetlen hiányérzet. A paraszti tárgykultúra archaikus, már a XIX-XX. század fordulóján is nehezen beszerezhető darabjai a múzeum nép­rajzi gyűjteményének legértékesebb műtárgyai, néprajzi tárgyú publikációink, kiállításaink el­maradhatatlan tételei. A tárgyak értelmezésé­hez nélkülözhetetlen adatok hiánya ugyanakkor számtalan megválaszolatlan kérdést vet fel: Va­jon hol szolgált Szőke Mihály kanász 1931-ben, amikor a múzeumba került tükröst készítette?; bakonyi születésű volt-e vagy a Dunántúl va­lamely uradalmából szegődött ide?; hány éves volt, kitől tanul faragni?; hogyan nevezte a tük­rösökre, borotvatartókra faragott motívumokat?; továbbadta-e faragótudományát?; és így tovább. (1. ábra) Nem csupán e tucattárgyak keletkezésének, életének e finom részletei, muzealizálásának körülményei maradnak ismeretlenek az utókor számára, de legtöbb esetben az egészen egye­di, „magyarázatra szoruló" darabokhoz fűző­dő alapinformációk is: Melyik veszprémi faze­kasmühely oromzatát díszítette a különleges, galamb formájú kerámiacégér?; Ki faragta a Milfait Ferenc névvel ellátott ivócsanakot, és milyen kapcsolatban állhatott az 1836-ban fel­akasztott betyárral?; Ki készítette a gyönyörű dudari hímzéseket? és így tovább. (2, 3, 4. ábra) A legkorábbi leltárkönyv és a leíró kartonok forgatása azonban még a fentieknél elemibb kér­déseket is felvet: Ki gyűjtötte, vásárolta ezeket a néprajzi tárgyakat? A múzeum első - műtárgy­fotókkal is ellátott, úgynevezett „képes" - lel­tárkönyve már Laczkó Dezső halálát kővetően készült el, 1937-ben. E leltárkönyv, akárcsak az egyidejűleg gépelt leíró kartonok szemléle­te kifejezetten tárgyközpontú, azaz szemérme­sen hallgat a szerzeményezés körülményeiről: a gyűjtő és ajándékozó vagy eladó személyé­ről egyaránt. Nem csodálkozhatunk tehát, ha a veszprémi múzeum néprajzi gyűjteményének történetét bemutató eddigi legteljesebb összefog­lalás 1 is csupán gyarapodási számadatokat kö­zöl a múzeum első három évtizedéről, s az első, akit a gyűjtemény gyarapítói közül név szerint is megemlít, az a Laczkó halála után a múzeumba került Nagy László. Feltűnő ugyanakkor, hogy e cikk illusztrációjaként közölt, a gyűjtemény gaz­dagságát bemutatni hivatott kilenc darab néprajzi tárgy mindegyike - kettő kivételével - a Laczkó­korszakban került a múzeum tulajdonába. Valóban csupán a múzeum korabeli hivatalos iratanyagának, Laczkó Dezső naplóinak és a mú­zeum első gyarapodási (szerzeményi) naplóinak gondos tanulmányozása során szembesülünk az­zal a ténnyel, hogy nem csak e hét értékes mű­tárgyat, de a Laczkó-korszak néprajzi anyagá­nak szinte egészét közvetlenül az első igazgató gyűjtő-szerzeményező munkájának köszönhet­jük! Illő tehát, hogy e jubileumi megemléke­ző kötetben ne csupán számszerű adatokkal, de elemző-értékelő részletességgel oszlassuk el azt homályt, amely eddig a néprajzi gyűjtemény első három évtizedét, s ezen keresztül Laczkó Dezső ellentmondásos etnográfusi tevékenységét fedte. Ennek érdekében a tanulmány első részében rö­viden, tényszerűen áttekintem a néprajzi gyűjte­mény Laczkó-korszakbeli történetét, majd a má­sodik részben megpróbálom elhelyezni Laczkó gyűjtemény gyarapítási tevékenységét a néprajz­tudomány intézményrendszerének, tudomány­történetijellemzőinek korabeli közegében. j S. LACKOVITS 1992. 80

Next

/
Thumbnails
Contents