S. Perémi Ágota (szerk.): Emlékkötet Laczkó Dezső születésének (1860-1932) 150. évfordulójára (Veszprém, 2011)

SCHLEICHER VERA: A múzeum néprajzi gyűjteménye Laczkó Dezső idején (1903-1932)

SCHLEICHER VERA A MÚZEUM NÉPRAJZI GYŰJTEMÉNYE LACZKÓ DEZSŐ IDEJÉN (1903-1932) Bár a tanulmány címe meglehetősen passzív szerepkörben tünteti fel a múzeum első őrét, mint a néprajzi tár gondozóját és gyarapítóját, s e minősítés nem teljesen fedi a valóságot, mégis jól jelzi azokat az ellentmondásokat, amely a geológus-természetrajztanár Laczkó Dezső etnográfusi tevékenységét jellemzik. A bizonyos területeken rendkívül aktív és pótolhatatlan gyűjteményfejlesztési tevékenység és a ma már pótolhatatlan adatgyűjtés és értelmezés hiányának ellentmondásait nem csupán a gyűjtemény szerkezete, de a múzeum történetét bemutató korábbi írások hiányosságai is tükrözik. A néprajzi gyűjtemény korai törzsanyagát tanulmányozva egyszerre fogalmazódhat meg a kései utódban az első múzeumőr iránti ámulat és tisztelet, s egyúttal valamiféle fájdalmas és tehetetlen hiányérzet. A paraszti tárgykultúra archaikus, már a XIX-XX. század fordulóján is nehezen beszerezhető darabjai a múzeum néprajzi gyűjteményének legértékesebb műtárgyai, néprajzi tárgyú publikációink, kiállításaink elmaradhatatlan tételei. A tárgyak értelmezéséhez nélkülözhetetlen adatok hiánya ugyanakkor számtalan megválaszolatlan kérdést vet fel: Vajon hol szolgált Szőke Mihály kanász 1931-ben, amikor a múzeumba került tükröst készítette?; bakonyi születésű volt-e vagy a Dunántúl valamely uradalmából szegődött ide?; hány éves volt, kitől tanul faragni?; hogyan nevezte a tükrösökre, borotvatartókra faragott motívumokat?; továbbadta-e faragótudományát?; és így tovább. (1. ábra) Nem csupán e tucattárgyak keletkezésének, életének e finom részletei, muzealizálásának körülményei maradnak ismeretlenek az utókor számára, de legtöbb esetben az egészen egyedi, „magyarázatra szoruló" darabokhoz fűződő alapinformációk is: Melyik veszprémi fazekasmühely oromzatát díszítette a különleges, galamb formájú kerámiacégér?; Ki faragta a Milfait Ferenc névvel ellátott ivócsanakot, és milyen kapcsolatban állhatott az 1836-ban felakasztott betyárral?; Ki készítette a gyönyörű dudari hímzéseket? és így tovább. (2, 3, 4. ábra) A legkorábbi leltárkönyv és a leíró kartonok forgatása azonban még a fentieknél elemibb kérdéseket is felvet: Ki gyűjtötte, vásárolta ezeket a néprajzi tárgyakat? A múzeum első - műtárgyfotókkal is ellátott, úgynevezett „képes" - leltárkönyve már Laczkó Dezső halálát kővetően készült el, 1937-ben. E leltárkönyv, akárcsak az egyidejűleg gépelt leíró kartonok szemlélete kifejezetten tárgyközpontú, azaz szemérmesen hallgat a szerzeményezés körülményeiről: a gyűjtő és ajándékozó vagy eladó személyéről egyaránt. Nem csodálkozhatunk tehát, ha a veszprémi múzeum néprajzi gyűjteményének történetét bemutató eddigi legteljesebb összefoglalás

1 is csupán gyarapodási számadatokat közöl a múzeum első három évtizedéről, s az első, akit a gyűjtemény gyarapítói közül név szerint is megemlít, az a Laczkó halála után a múzeumba került Nagy László. Feltűnő ugyanakkor, hogy e cikk illusztrációjaként közölt, a gyűjtemény gazdagságát bemutatni hivatott kilenc darab néprajzi tárgy mindegyike - kettő kivételével - a Laczkókorszakban került a múzeum tulajdonába. Valóban csupán a múzeum korabeli hivatalos iratanyagának, Laczkó Dezső naplóinak és a múzeum első gyarapodási (szerzeményi) naplóinak gondos tanulmányozása során szembesülünk azzal a ténnyel, hogy nem csak e hét értékes műtárgyat, de a Laczkó-korszak néprajzi anyagának szinte egészét közvetlenül az első igazgató gyűjtő-szerzeményező munkájának köszönhetjük! Illő tehát, hogy e jubileumi megemlékező kötetben ne csupán számszerű adatokkal, de elemző-értékelő részletességgel oszlassuk el azt homályt, amely eddig a néprajzi gyűjtemény első három évtizedét, s ezen keresztül Laczkó Dezső ellentmondásos etnográfusi tevékenységét fedte. Ennek érdekében a tanulmány első részében röviden, tényszerűen áttekintem a néprajzi gyűjtemény Laczkó-korszakbeli történetét, majd a második részben megpróbálom elhelyezni Laczkó gyűjtemény gyarapítási tevékenységét a néprajztudomány intézményrendszerének, tudománytörténetijellemzőinek korabeli közegében. j S. LACKOVITS 1992. 80